Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: Érvényes a szóbeli végrendelet?

Létrehozva
Mi az a szóbeli végrendelet és hogyan válhat érvényessé? – erre ad választ rovatában a héten dr. Strassburger Gyula ügyvéd.

Miskolci olvasónk fordult hozzánk kérdéssel. Távoli rokona súlyos betegségének utolsó stádiumában magához hívta két szomszédját, és előttük mondta el végakaratát, melyben levélírónkat nevezte meg egyedüli örökösének. Az idős rokon egészségi állapota miatt írni már nem tudott, így a végakaratát nem tudta papírra vetni, és egy héttel később elhunyt. Ezek után olvasónk azt kérdezte, vajon érvényesíthető-e egy ilyen, tanúk előtt tett szóbeli végakarat?

Ha végrendeletről hallunk, szinte mindenkinek egy aláírt, hivatalos dokumentum jut eszébe. Ez nem véletlen, hiszen a Polgári Törvénykönyv valóban az írásbeli formát tekinti a végrendelkezés fő szabályának. A törvény azonban méltányolja az élet váratlan, drámai fordulatait, és kivételesen lehetővé teszi a szóbeli végrendelkezést is.

Ennek a kivételnek azonban rendkívül szigorú feltételek vannak, éppen azért, hogy senki ne élhessen vissza vele.
A törvény két kulcsfontosságú feltételt szab. Elsősorban, csak akkor érvényes a szóbeli végrendeletet, ha a végrendelkező hirtelen fellépő, életét fenyegető közvetlen veszélybe kerül, ami lehetetlenné teszi az írásbeli végrendelet elkészítését. Nem elég súlyos betegség ténye; azt kell vizsgálni, hogy az adott pillanatban valóban nem volt-e semmilyen mód az írásos akaratnyilvánításra.

A másik feltétel, a két tanú együttes jelenléte. A végrendelkezőnek két tanú folyamatos és együttes jelenlétében kell elmondani a teljes akaratát. Fontos, hogy a tanúk értsék a nyelvet, amin a végakarat elhangzik. A végrendelkezőnek továbbá ki kell jelentenie, hogy az elmondottak az ő végrendelet képezik.

A szóbeli végrendelet tanúinak szerepe nagyobb, mint egy írásbeli dokumentum esetében. Nekik kell később, a hagyatéki eljárás során hitelt érdemlően bizonyítaniuk a végakarat tartalmát. Ezért nem lehet tanú kiskorú vagy cselekvőképtelen személy. Továbbá, a tanú, és közeli hozzátartozója nem lehet a végrendelet kedvezményezettje, vagyis nem örökölhet. Ha mégis részesülne a vagyonból, a végrendelet rá vonatkozó része érvénytelen, kivéve, ha rajta kívül még két másik tanú is jelen volt.

A szóbeli végrendelet alapvetően egy szükségmegoldás. Ha a végrendelkezést kiváltó életveszélyes helyzet elmúlik, és az illető újra képessé válik írásbeli végrendeletet tenni, a szóbeli végrendelet hatályát veszti, avagy 30 nap elteltével akkor is hatálytalanná válik, ha lett volna lehetőség írásbeli végrendelet tételére, de ez nem történt meg.

dr. Strassburger Gyula ügyvéd

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.