Ugrás a tartalomra

Kezdődik a parlament őszi ülésszaka

Létrehozva
Háromnapos üléssel kezdi őszi rendes ülésszakát a parlament. Hétfőn megválaszthatják az alapvető jogok biztosát, és a tervek szerint húsz mentelmi ügyet is megvitatnak a képviselők.

Az Országgyűlés honlapján olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor kezdődik. Megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Sirály Péter (MSZP) és Alexa György (MSZP) volt országgyűlési képviselőről, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.

A képviselők a kormány tagjait interpellálják több mint egy órán keresztül.

Titkos szavazáson megválaszthatják az alapvető jogok biztosát, valamint - ha a feltételek fennállnak - az ombudsman Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettesét is.

Az ombudsman személyére a köztársasági elnök tesz javaslatot, a jelöltet az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával hat évre választják meg. Sulyok Tamás köztársasági elnök július elején Juhász Imre volt alkotmánybírót, az Alkotmánybíróság nyugalmazott elnökét jelölte az alapvető jogok biztosának. A nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettest az alapvető jogok biztosának javaslatára választja meg az Országgyűlés kétharmados többséggel, hat évre.

A választás után a parlament várhatóan húsz mentelmi ügyet tárgyal meg, és döntést is hoz róluk.

Ezek közül hét esetben Bedő Dávidnak, a Momentum frakcióvezetőjének mentelmi jogát kezdeményezték felfüggeszteni, de több frakciótársának is napirenden szerepel a mentelmi ügye. Lőcsei Lajos mentelmi jogának öt esetben kezdeményezték a felfüggesztését, Tompos Mártonnak három, Tóth Endrének kettő, Gelencsér Ferencnek és Sebők Évának pedig egy-egy ügyben. Ugyancsak megvitatják Tordai Bencének, a Párbeszéd frakcióvezetőjének mentelmi ügyét.

Az őszi ülésszak első napján megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját, továbbá kérdéseket is feltehetnek a képviselők.

Ez is érdekelhet

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe
Belföld
A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció.
Diósgyőri érmek Győrből
BelföldSport
Kajak-kenu: Kadler Gusztáv országos maratoni bajnokság.
Szerda éjfélig rendelkezhetünk adó 1+1 százalékunk sorsáról
BelföldGazdaság
Május 20.: ne feledkezzen meg a civilek és vallási közösségek támogatásáról!
Kedden már elkezdhet csökkeni a felhőzet és kisüthet a nap
BelföldKörnyezet
Egyre csökken a felhőzet kedden, de néhol még szél és égzengés is előfordulhat.