Ugrás a tartalomra

Elhunyt a Székely Tamás, a MÁV-szignáljának megalkotója

Létrehozva
A legendás dallam megalkotóját kilencvenkilenc éves korában érte a halál.
Kép
szekely_tamas_mav.jpg
Székely Tamás Fotó: MÁV-csoport

 

Életének századik évében meghalt Székely Tamás, a MÁV-szignáljának alkotója – közölte Facebook-oldalán a MÁV-csoport.

Amint fogalmaznak, Székely Tamás, a MÁV Távközlési és Biztosítóberendezési Központi Főnökség Rádió- és Készülékfejlesztési Csoport vezetőjeként, egyetlen zeneművel írta be magát a történelembe.

– Ő volt az, aki 1964-ben üzembe állított MÁVOX hangrendszer adottságait ismerve, a MÁV jeligés pályázatára benevezve, 1972-ben megalkotta a D-A-H-A-Fisz-G-Fisz dallamsort. Nem csupán egy szignált tervezett, hanem egy teljesen elektronikus, mozgó elemek nélküli műszaki berendezést is hozzá, a DG-1-et (dallamgenerátor 1), amely 1973 októberében csendült fel először a Keleti pályaudvaron - írták.

A közlemény szerint a dallam célja az volt, hogy felkészítse az utazókat a fontos közleményekre, felváltva az egyhangú "Figyelem, figyelem!" felhívásokat.

"Székely Tamás munkája bebizonyította, hogy egy mérnöki zsenialitás és egy finom dallam párosításával olyan emlékezetes hangzásvilágot lehet teremteni, amely generációkon át elkísér minket" - olvasható a MÁV-csoport oldalán.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.
Izgalmas kérdésekkel foglalkoznak
BelföldSport
Az olaszországi, XXV. téli olimpia után itthon és külföldön is eljön az útkeresés időszaka.
A jogász válaszol: Mit jelent a közös szülői felügyelet?
BelföldTudomány
Miskolci olvasónk levelében azt kérdezi, hogy válás esetén, a házasság felbontása iránti perben, kérhet-e közös szülői felügyeleti jogot, ha azt a felesége ellenzi?