Ugrás a tartalomra

Tizenhétmilliárd forintot ad a gyermekvédelemnek a kormány

Létrehozva
Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a csütörtöki kormányinfón.
Kép
kormanyinfo_gulyas_vitalyos_251009_mti.jpg
Budapest, 2025. október 9. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) és Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2025. október 9-én. MTI/Illyés Tibor

Már idén 17 milliárd forintot juttat a kormány az állami szociális intézményrendszernek - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta azt is, a Budapesten szolgálatot teljesítő rendőrök megsegítésére lakhatástámogatási programot indítanak 10 milliárd forintos keretösszeggel.


A miniszter a gyermekvédelemmel kapcsolatban azt mondta, egy héten belül további fontos döntések fognak megszületni, amelyekről a Belügyminisztérium ad majd tájékoztatást.

Kitért arra, hogy

a 17 milliárd forint az állami intézményrendszer modernizációjára, illetve bérekre is felhasználható. A részleteket egy héten belül közli a Belügyminisztérium.
Gulyás Gergely ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy ezen a területen ma már a legnagyobb fenntartók az egyházak, ezen kívül pedig önkormányzati és civil fenntartók is vannak.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a rendőrök lakhatását segítő programot a belügyminiszter javasolta, mert a budapesti lakhatási költségek olyan magasak, hogy az állomány feltöltése a fővárosban nehézséget jelent.

"A jövő évi költségvetésben mintegy tízmilliárd forintos kiadással számolunk; ez érdemi segítséget fog jelenteni azoknak a rendőröknek, akik Budapesten teljesítenek szolgálatot"


- tette hozzá.

Címkék

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.