Ugrás a tartalomra

Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán

Létrehozva
Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán - közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel. Délelőtt azt közölték, hogy a levegőben az egészségügyi határértéket el nem érő mértékben voltak kimutathatóak az égés során keletkező gázok.

A közlemény szerint egy alapanyag-feldolgozó üzemben tűz és robbanás volt hétfőn késő este; a helyszínre elsőként az üzem létesítményi tűzoltói érkeztek ki.

A legmagasabb riasztási fokozatban kezelt esethez Érdről, Törökbálintról, Szigetszentmiklósról, illetve a fővárosból vonultak hivatásos tűzoltók.

Emellett riasztották a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort, Budapestről vegyi konténer, illetve por-hab konténer érkezett, és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.

A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.

A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak - áll a közleményben.

A Mol korábban azt közölte, hogy a tűzeset a Dunai Finomító AV3-as üzemében történt.

A katasztrófavédelem délelőtt azt közölte, hogy a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil laboratóriumok folyamatosan gázkoncentráció-méréseket végeznek, és a levegőben az egészségügyi határértéket el nem érő mértékben voltak kimutathatóak az égés során keletkező gázok.

Ez is érdekelhet

Diósgyőri érmek Győrből
BelföldSport
Kajak-kenu: Kadler Gusztáv országos maratoni bajnokság.
Szerda éjfélig rendelkezhetünk adó 1+1 százalékunk sorsáról
BelföldGazdaság
Május 20.: ne feledkezzen meg a civilek és vallási közösségek támogatásáról!
Kedden már elkezdhet csökkeni a felhőzet és kisüthet a nap
BelföldKörnyezet
Egyre csökken a felhőzet kedden, de néhol még szél és égzengés is előfordulhat.
Vége a vármegyéknek, de mást is átalakítanak a közigazgatásban
Belföld
Több dolgot is bejelentett a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.