Ugrás a tartalomra

Megérkezett a friss időjárás előrejelzés: ezt jósolják az őszi szünetre

Létrehozva
A jövő héten is folytatódik a szeles, változékony időjárás, a hét elején még szórványosan lehet eső, majd szerdától melegedés kezdődik és csökken a csapadék esélye. Szombaton, mindenszentek napján a közepesen felhős ég mellett a legmelegebb órákban 16-22 fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Kép
minap_indito_20251017-ot_10.jpg
Változékony időjárásra számíthatunk október utolsó és november első napjaiban. Fotó: Osztie Tibor

Hétfőn hajnalban a szélcsendes, derült tájakon köd képződik, ezek feloszlása után kisüt a nap, de északon már délelőtt, délebbre a nap második felében újra megnövekszik a felhőzet. Délután szórványosan várható eső, zápor. A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között várható.

Kedden reggelig megszűnik a csapadék, felszakadozik, csökken a felhőzet. Napközben változó felhőzet mellett az ország északi felén kevesebb, másutt több napsütés várható, már csak futó zápor lehet. Az északnyugati, nyugati szelet a délnyugati tájak kivételével sokfelé kísérik erős, helyenként viharos lökések, majd estére veszít erejéből a szél. A minimum-hőmérséklet 2 és 9, a maximum 11 és 17 fok között alakul.

Szerdán fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet több helyen kísérik élénk lökések. Hajnalban 1-9, kora délután 14-20 fok várható.

Csütörtökön változó felhőzetre lehet számítani, legalább néhány órás napsütéssel, de csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 4 és 13, kora délután általában 17, 22 fok között, északkeleten 15 fok körül alakul.

Pénteken közepesen felhős időre van kilátás, csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szelet élénk, főként a Dunántúlon néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4-13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15-23 fok között alakul.

Szombaton, mindenszentek napján közepesen felhős idő valószínű, elszórtan előfordulhat kisebb eső, zápor. A változó irányú szél mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 4-13, kora délután 16-22 fok között alakul.

Vasárnap közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, de csapadéknak kicsi az esélye, a délies szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 4-13, kora délután 15-21 fok között várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Címkék

Ez is érdekelhet

Frontokban gazdag időjárásra számíthatunk, így búcsúzik október utolsó hétvégéje
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnaptól téli időszámítás szerint működünk, légkörünkben azonban komoly fordulat nem várható a következő napokban: továbbra is mozgalmas, frontokkal tarkított időben lesz részünk.
25 órás táncmaraton
Óraátállítás 2025: tudja, mikor hova kell tekerni?
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségTudomány
Kezdődik a téli időszámítás. Vasárnap pedig itt az ideje az óraátállításnak.
Óraátállítás: a vonatok is másképp járnak
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hétvégi óraátállítás néhány éjszakai belföldi és nemzetközi vonatot érint.
A légtömeghatár térségünk felett hullámzik, ilyen idő vár ránk hévégén
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szombaton enyhébb léghullámok érkeznek, majd vasárnap újabb front. Folytatódik a változékony idő, időnként csapadék is lehet, a hőmérséklet nagyjából a sokévi átlag környékén alakulhat.