Ugrás a tartalomra

Szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés

Létrehozva
Mivel a januári nyugdíjemelés óta magasabb lett az infláció, a különbözetet nyugdíjkiegészítés formájában kapják meg novemberben a nyugdíjasok, az átlagnyugdíj esetében 47 200 forintot.
Kép
nyugdijas_ill.jpg
Forrás: Pixabay

A Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában közölte azt is, hogy a 2010-es kormányváltáskor kötöttek egy megállapodást az idősekkel, hogy „amíg nemzeti kormány van Magyarországon, addig a nyugdíjak vásárlóértéke nem csökkenhet”.

A mostani nyugdíjkiegészítést a novemberi nyugdíjakkal együtt szerdától utalják, illetve kézbesítik, decemberben pedig már az emelt nyugdíj érkezik azoknak, akik nyugellátásban és nyugdíjszerű ellátásban részesülnek. Ők mintegy 2,3 millióan vannak.

Januártól újabb nyugdíjemelés lesz, ezúttal 3,6 százalékos, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj is. A nyugdíjak vásárlóértéke 2010 óta 25 százalékkal emelkedett, a nyugdíjak összege pedig közel a duplájára nőtt, „minden eszközzel próbálunk segíteni az időseknek abban, hogy biztonságban, többek között anyagi biztonságban is éljenek” – fogalmazott Zsigó Róbert.

Arról is beszélt, hogy a korábban megkapott 30 ezer forintos élelmiszerutalványt december 31-ig használhatják fel az idősek, eddig több mint 43 milliárd forint értékű utalványt váltottak be. További lépésként pedig megszületett a döntés arról, hogy lépésről lépésre bevezetik a 14. havi nyugdíjat is.

Ez is érdekelhet

Vége a vármegyéknek, de mást is átalakítanak a közigazgatásban
Belföld
Több dolgot is bejelentett a miniszterelnök hétfőn, a kormány ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
SZJA NAV
Hosszabb nyitvatartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira
BelföldGazdaság
A bevallási tervezet a legkényelmesebben online, az eSZJA-ban ellenőrizhető és módosítható, de a NAV hosszított nyitvatartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz. Emellett telefonon is meghosszabbított nyitvatartással segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését.
Záporokra, zivatarokra számíthatunk az északkeleti országrészben
BelföldKörnyezet
Folytatódik a borult, csapadékos idő hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható.
Egyik nap még napsütés, másik nap már zivatar – ilyen hét vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok.