Ugrás a tartalomra

Kiadták a figyelmeztetést: marad az ilyen idő

Létrehozva
A déli szél lassacskán beindul, de jelentős változás majd csak hétfőn érkezik egy hidegfrontnak köszönhetően.
Kép
minap_indito_osz_reggel_kod_para_felho_borult_20251108-ot_02.jpg
Ködös marad az idő. Fotó: illusztráció/Osztie Tibor

Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére péntek éjfélig. Az éjszaka képződött sűrű köd napközben a legtöbb helyen ritkul, megemelkedik, vagy feloszlik. Estétől főként az Északi-középhegység, illetve a Kisalföld térségében kell ismét sűrű köd kialakulására számítani. A ködös, rétegfelhős tájakon szitálás előfordulhat - írta a HungaroMet Nonprofit Zrt.

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyes részein tartós, sűrű köd lehetséges, emiatt elsőfokú, citromsárga riasztást adtak ki. A köd miatt a látástávolság pár száz méter.

Ködös marad az idő

Pénteken általában borult, párás, helyenként tartósan ködös marad az idő, és jelentéktelen szitálás is előfordulhat. Elsősorban a Dél-Dunántúlon és az Alföld déli, délnyugati részein azonban már elkezd oszlani a köd, valamint szakadozni, zsugorodni a rétegfelhőzet, ott kisüthet a nap. A délies szél a Dunántúlon megélénkülhet, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan borult, párás tájakon általában 5 és 10 fok között, míg a kevésbé felhős, napos részeken több fokkal magasabban alakulhat. Késő estére 3 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Címkék

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.