Ugrás a tartalomra

Emelkedett az átlagfizetés, ennyit keresnek a magyarok

Létrehozva
Közel 10 százalékkal nőtt az átlagfizetés szeptemberben Magyarországon.

687 100 forint volt a bruttó átlagkereset idén szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók körében – írja a KSH gyorsjelentése, amit a Telex szemlézett.

Ez 9,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A nettó átlagkereset 475 ezer forint volt, ami kereken 10 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. A nettó azért tudott erősebben nőni a bruttónál, mert július 1-jétől megemelték a családi adókedvezményt.

A 4,3 százalékos szeptemberi infláció miatt a reálkereset ebben az időszakban 5,5 százalékkal nőtt, vagyis ennyivel érnek többet a fizetések, mint egy éve. A nettó keresetek mediánértéke 397 400 forint volt, ami 11,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.