Ugrás a tartalomra

Most jó lenni katonának? – pénz áll a házhoz

Létrehozva
Jelentős összegű utalást kapnak a magyar katonák.
Kép

Még az ünnepek előtt egyszeri, legfeljebb nettó 120 ezer forint értékű SZÉP kártya-juttatást kapnak, akiknek szolgálati vagy honvédelmi alkalmazotti munkaviszonya 2025. augusztus 1-jén fennállt, és 2025. november 18-án is fennáll.

A Honvédelmi Minisztérium vezetése számára ugyanis „kiemelt fontosságú, hogy a Magyar Honvédség és a honvédelmi szervezetek állományának szolgálatát elhivatottságát elismerje” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere.

A juttatással a honvédelmi tárca kifejezi megbecsülését mindazok iránt, akik a haza szolgálatát – a mindennapokban és a különleges helyzetekben egyaránt – felelősséggel, hivatástudattal és kitartással látják el – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

Ez is érdekelhet

SZJA NAV
Hosszabb nyitvatartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira
BelföldGazdaság
A bevallási tervezet a legkényelmesebben online, az eSZJA-ban ellenőrizhető és módosítható, de a NAV hosszított nyitvatartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz. Emellett telefonon is meghosszabbított nyitvatartással segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését.
Záporokra, zivatarokra számíthatunk az északkeleti országrészben
BelföldKörnyezet
Folytatódik a borult, csapadékos idő hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható.
Egyik nap még napsütés, másik nap már zivatar – ilyen hét vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok.
időjárás viharfelhők / Avasi Borangolás
Égszakadás, záporok, zivatarok: ez vár ránk vasárnap
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A következő órákban újabb hullámokban érkezik délnyugatról a nagyon nedves levegő, ezzel együtt az aranyat érő csapadék térségünkbe, nagy területen valószínű ezen időszak során is kiadós mennyiség - de nem mindenhol fog (sok) esni.