Ugrás a tartalomra

Tokaj egykori főépítésze kapta a Makovecz Imre-díjat

Létrehozva
A 2025-ös Makovecz Imre-díjat az Angyalok és építészet - Makovecz Imre 90 című kiállítás nyitónapján adtak át csütörtök este a Műcsarnokban.
Kép
Bodonyi Csaba
Bodonyi Csaba építőművész

Bodonyi Csaba építőművész kapta a 2025-ös Makovecz Imre-díjat.

Bodonyi Csaba Nyíregyházán született, Ybl- és Széchenyi-díjas építész, aki tervezőként és főépítészként is jelentős hatást gyakorolt a magyar építészetre. Pályáját Miskolcon kezdte, majd több tervezőirodában dolgozott, később saját műtermet alapított. Kiemelkedő szerepe volt Tokaj város építészeti arculatának alakításában, ahol 24 évig főépítészként tevékenykedett. Szakmai közéleti munkája is jelentős: volt országgyűlési képviselő, kamarai vezető és több művészeti-akadémiai szervezet alapító tagja – írja a Wikipédia.

Az építészet dolga folytatni a teremtést

Sáros László, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumának tagja kiemelte, hogy a díjazott

Makovecz Imre országépítő szellemében felismerte és erős hittel, következetes eltökéltséggel vállalta, hogy építészetében saját erejéből a magyar vidék architektúrája értékeit felemeli, példaként állítva azt a környezetére érzékeny, azért tenni akaró és tudó emberek és közösségek számára.

Sáros László szerint Bodonyi Csaba "tapasztalatai érvényesítésében negyedszázados tokaji főépítészsége is közrejátszott, ahol megtanulta Makovecz Imre állítását, miszerint az építészet dolga folytatni a teremtést".

Hozzáfűzte: Bodonyi Csaba tetteivel műveli és ápolja a Kárpát-medence magyarságának kultúráját, bizonyítva ezzel azt a tényt, hogy az építészet nem lehet politikafüggő, tudatosan vállalja azt, hogy szándéka az utódok nevelésében is meghatározó erő kell, hogy legyen.

Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a kiállítás kapcsán Makovecz Imre épületeit az élő közösség lenyomatainak, tereinek, "gerincegyenesítő alkotásoknak" nevezte. Mint fogalmazott, 

művészete több, mint architektúra: nemzetépítés.

Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója beszédében kijelentette: az elmúlt évtizedekben Makovecz Imre "múltunkat és népművészetünket jelenkorba átmentő" építészeti programja "nagy sikerrel képviselte a lokalitást a vesztébe rohanó globális világ lélek- és környezetpusztításával szemben".

Jonathan Glancey kurátor személyes emlékeit felidézve azt mondta: első kézből láthatta, hogy a falusiak, a helyi emberek nem csak tisztelték, hanem szerették is Makovecz Imrét, "minden bizonnyal meggyőző volt számukra, hogy Imre a fűrészt is tudta használni". Hozzáfűzte, Makovecz Imrét nem nevezhetjük a magyar Robin Hoodnak, ám egy rövid ideig kétségtelenül a magyar erdő építésze volt, olyan építész, aki a természet szolgálatában a közjóért dolgozott.

Az Angyalok és építészet - Makovecz Imre 90 című kiállítás rajzok, hanghatások, eredeti hang- és filmfelvételek, zenék, modellek és fotók segítségével mutatja be az építész szellemiségét, hitét, képzelőerejét és építészeti alkotásait. A kiállítás szervezője és megbízója a Makovecz Imre Alapítvány. A tárlat célja, hogy bemutassa Makovecz Imre építészetének szellemiségét és felidézze az építész érzelmi és gondolati világát. A kiállítás november 21-től 2026. február 1-ig tekinthető meg a Műcsarnokban. Az első kísérőprogram a kurátori tárlatvezetés lesz, amelyet november 22-én délután tartanak angol nyelven, magyar tolmácsolással.

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.