Ugrás a tartalomra

Gyermekeknek szánt veszélyes étkészleteket hívtak vissza

Létrehozva
Kiderült, hogy a termékeken látható jelölésekkel ellentétben a gyermek étkészletek nem használhatóak mikrohullámú sütőben.
Kép
termékvisszahívás Fotó: NKFH
Fotó: NKFH

Visszahívták a Dinoszaurusz Világ, illetve Unikornis Varázslat elnevezésű, gyermekeknek szánt étkészleteteket nem megfelelő fogyasztói tájékoztatás miatt, többek között azért, mert a termékek a rajtuk látható jelölésekkel ellentétben nem használhatók mikrohullámú sütőben - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) hétfőn az MTI-vel.

A hatóság kéri, hogy aki vásárolt a finn - Puckator European Distribution Centre Sp. z o.o. - kereskedőtől származó és Magyarországon a https://gyertyadecor.hu/ által forgalmazott Dinoszaurusz Világ, illetve Unikornis Varázslat elnevezésű gyermek étkészletet, azt ne használja - hangsúlyozták. 

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (RASFF) érkezett bejelentés alapján indult hatósági ellenőrzésben állapították meg, hogy helytelen információkat tüntettek fel a termékek jelölésén - tudatták. 

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság felvette a kapcsolatot az ügyben érintett egyéni vállalkozóval, aki az NKFH-val együttműködve, gondoskodott a kifogásolt tételek fogyasztóktól történő visszahívásról - tették hozzá. 

A gyertyadecor.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint aki vásárolt az érintett termékekből, a webáruház ügyfélszolgálatával vegye fel a kapcsolatot, a terméket lecserélik, vagy vételárát visszatérítik. A visszahívással kapcsolatos költségeket a webáruház vállalja - tájékoztattak. 

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.