A MÁV-csoportnál az ünnepi vasúti közlekedés már az utolsó adventi hétvége előtt elindul: a lehetőségekhez képest – a helyjegyek elővételi vásárlásától függően – már december 19-étől a Budapest—Debrecen—Nyíregyháza viszonylatú Nyírség, a Budapest—Miskolc—Nyíregyháza—Debrecen—Szolnok—Budapest viszonylatú Tokaj, a Budapest—Nagykanizsa viszonylatú Tópart, a Budapest—Keszthely viszonylatú Balaton, a Budapest—Békéscsaba viszonylatú Békés, a Budapest—Cegléd—Szeged viszonylatú Napfény, valamint a Budapest—Pécs viszonylatú Mecsek InterCity vonatok több kocsival indulnak el - tájékoztatta közleményben szerkesztőségünket a MÁV-Csoport kommunikációs osztálya.
A jegy.mav.hu-n már megtalálható az adott vonat ülőhely-foglaltsága a helyjegy eladások alapján, így ha időben váltják meg jegyeiket, akkor könnyebben választható az igényeknek megfelelő ülőhely az InterCity és Railjet xpress vonatok esetében. Az InterCityken kívül a Cívis InterRégiók is megerősítve indulnak, Szolnok, Miskolc és Dombóvár térségében pedig a regionális forgalomban erősítünk a FLIRT motorvonatokkal - sorolták.
Péntektől kiemelt figyelmet fordítunk a távolsági autóbuszjárataink utasforgalmára is. A korábbi évek tapasztalatai alapján már péntektől biztosítjuk a többletkapacitásokat (másod- és harmadrész-járatokat, azaz az első telítettsége esetén beállított további buszokat) a megnövekedett utazási igények teljes körű kiszolgálására. Az alapjáratokon felül naponta 40 mentesítő járatot indítunk elsősorban a Budapestről induló és oda érkező távolsági alapjáratok mellett - tudatták.
A várható kiemelt utasforgalom miatt Budapestről Zalaegerszegre, Nagykanizsára, Szekszárdra, Mohácsra, Szentesre, Hódmezővásárhelyre, Egerbe, Salgótarjánba, Ózdra, illetve Beregsurány irányába, valamint a Pécsről és Szegedről induló távolsági járatok esetében biztosítunk többletkapacitást. A fentieken felül folyamatosan nyomon követjük az elővételben eladott menetjegyek számát, és ha szükséges további mentesítőjáratokat indítunk - adták hírül.
A MÁVPlusz alkalmazással vásárolt belföldi helyközi buszjegyekre, vonatjegyekre és helyjegyekre minden felhasználónknak jár a 15 százalékos okoskedvezmény, amellyel már az adventi-ünnepi időszakban is olcsóbbá válik az utazás azok számára is, akik nem rendszeres ingázók, így bérlet helyett eseti menetjegyváltással kelnek útra szeretteik felé - hívták fel a figyelmet.
Utazásukat kérjük tervezzék meg előre a https://mavplusz.hu oldalon, a MÁV-csoport térképes útvonaltervező és járatinfó szolgáltatásán keresztül - tették hozzá.