Ugrás a tartalomra

Még mindig sokan nézik rajzvászonnak a MÁV járműveit

Létrehozva
Sőt, a vonatok és a buszok mellett az épületekben is sokszor tesznek kárt, melynek idei értéke már meghaladta a húszmillió forintot.
Kép
Fotó: MÁV

December közepéig már több mint kétszáz alkalommal rongáltak meg a MÁV-csoporthoz tartozó járműveket és állomásokat – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a társaság. Hozzáteszik, a károk kezelésére folyamatosan jelentős erőforrásokat fordítottak, a vandalizmus több mint húszmillió forintos kárt okozott a MÁV-csoportnak.

2025-ben graffitikkel, illegális falfirkákkal 2500 négyzetméternyi felületen csúfították el a MÁV-csoport kezelésében lévő épületeket, járműveket. A statisztikák alapján a rongálók elsődleges célpontja továbbra is a nagyvasút: tíz rongálásból kilenc, azaz eddig már 170 eset a vasúti üzletágat érintette. Ezt követte a HÉV mintegy 20 esettel, míg az autóbuszos üzletágat idén 4 alkalommal érte ilyen jellegű vandalizmus 

– számol be a statisztikai adatokról a cég.

Hozzáteszik, az adatokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a vandálok leginkább a mozgó állományt veszik célba.

A rongálások döntő többsége, közel 90 százaléka (170 esemény) közvetlenül a járműveket – mozdonyokat, személykocsikat, motorvonatokat – érintette. Az épületek és egyéb építmények (például állomási falak, zajvédők) esetében 22 alkalommal, az esetek nagyjából 10 százalékában kellett intézkedni 

– sorolják.

Az összes graffitivel beszennyezett felület nagysága megközelítette a 2500 négyzetmétert. A legsúlyosabb egyedi eset során egyetlen alkalommal 48 négyzetméternyi felületet fújtak le a tettesek, ami jelentős anyagi kárt és tisztítási költséget jelent a társaság számára.

Kiemelték, a járműveket védőlakkal látják el, és ez az antigraffiti lakkréteg megfelelő védelmet biztosít a keletkezett graffitik akár nyomnélküli eltávolításához. „A graffitiket a készítésüket, észlelésüket követően rövid időn belül igyekszünk eltávolítani a járművekről, egyrészt hogy minél rövidebb ideig lássa az utazóközönség, másrészt, hogy a tag-ek ne sokáig hirdessék a graffitisek kétes értékű dicsőségét” - írják.

A MÁV-csoport hangsúlyozza: a graffitik eltávolítása nemcsak költséges, de a járművek kényszerű kivonását is eredményezi a forgalomból a tisztítás idejére, ami közvetlenül érinti az utasok kényelmét és a szolgáltatás színvonalát.

A vasúttársaság továbbra is szorosan együttműködik a hatóságokkal a rongálók kézre kerítése érdekében, és minden esetben feljelentést tesz. A járművek technikai védelmének növelése emiatt is nagy hangsúlyt kap, egyre több vonat utasterébe telepítenek vagyonvédelmi kamerákat, a Volán járműveinek nagy részén szintén fedélzeti kamerarendszerek működnek. Ezek megléte is már visszatartó erőt jelenthet, illetőleg a kárügyek megoldását nagyban segíti, hogy a kamerafelvételeket a hatóságok fel tudják használni a nyomozás során 

– hangsúlyozzák.

A buszok, vonatok, hévek vagy az állomások külső és belső felületeinek jogosulatlan összefestői nemcsak a környezetet teszik az utasok számára barátságtalanabbá, hanem bűncselekményt is elkövetnek. Tettük az okozott kár mértékétől függően rongálás vétségét vagy bűntettét valósítja meg, ami jelentős kártérítési kötelezettséget vonhat maga után – zárul a közlemény.

Címkék

Ez is érdekelhet

sivatagi homok
A meteorológus szerint most nem érdemes autót mosni
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy légörvény szállít finom szemcséjű szaharai port Magyarország felé, a por miatt esetenként vastagabb felhőzetre, homályosabb, szűrtebb napsütésre, és hétfő estétől helyenként sáros esőre kell készülni - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
mozgóurna szavazás
Választás 2026 - Délig még lehet mozgóurnát igényelni
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap délig még igényelhetnek mozgóurnát a mozgásukban gátolt választók az országgyűlési képviselők vasárnapi választásán.
napindito avas virágzás
Fagyos reggel - ilyen lesz az időjárás április 12-én Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hét utolsó napján is sok helyen indul fagyosan a reggel, ezt követően azonban csökken a fagy területi kiterjedése, keddtől várhatóan teljesen meg is szűnik.
választás 2026 Szabadka, 2026. április 2. Leadja az április 12-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatát egy nő Magyarország szabadkai főkonzulátusán 2026. április 2-án. Levélszavazásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok jogosultak. MTI/Molnár Edvárd
Választás 2026 - Megnyílnak a külképviseleti szavazókörök a többi európai országban is
BelföldVilág
Sorra nyílnak a szavazókörök a Magyarországgal egy időzónában lévő külképviseleteken, az országgyűlési választásra ezeken a helyeken is reggel 6-tól este 7 óráig várják a voksolókat, összesen 72 924 választópolgárt.