Ugrás a tartalomra

Szilveszter estéig még fogadhatunk a hétmilliárdért

Létrehozva
Nem véletlenül maradt el szombaton a szokásos lottószámsorsolás, a Szerencsejáték Zrt. ugyanis az év végére egy különleges nyereményjátékot hirdetett meg: a Szilveszteri Szuperlottót, amelyen hétmilliárd forint a tét.
Kép
Szuper nyeremény az év végi Szuperlottón. Fotó: Szerencsejáték Zrt.

A játékot szervező vállalatnál úgy gondolták, hogy az Ötöslottó aktuális főnyereményét jelentősen megtoldják, a még soha nem volt hétmilliárdra, a játékra pedig adnak még néhány plusz napot, egészen Szilveszter napján este tizenegy óráig. Aki tehát ezen időpontig vesz Ötöslottót, akár interneten, mobilos applikáción keresztül vagy SMS-ben, az megnyerheti ezt a tekintélyes évkezdő tőkét, hogy jól induljon számára a 2026-os esztendő.

Ahogyan korábban megírtuk, a Szerencsejáték Zrt. azt közölte az MTI-vel, hogy akár egy lottószelvény megvásárlásával, azaz mindössze négyszáz forintért cserébe nyerhet hétmilliárd forintot az újév első órájában bárki, aki december 20-a után vásárol Ötöslottó szelvényt, vagy van erre az időszakra szóló aktív öthetes szelvénye.

Guller Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint kiemelte: "célunk az, hogy a legrégebbi, legnépszerűbb, és különleges hagyományokkal bíró Ötöslottó játékunk ismét úgy csillogjon, mint 68 évvel ezelőtt. Az Ötöslottó nemcsak a Szerencsejáték Zrt. identitásának része, hanem a magyar családoké is, hiszen bevezetése óta a harmadik nemzedék nő fel."

Az elnök-vezérigazgató hozzátette: "az Ötöslottó már bevezetésekor hagyományt teremtett és főnyereménye az elmúlt közel hét évtizedben több mint ötszáz család életét változtatta meg. Ezért döntöttünk úgy, hogy elindítjuk a Szilveszteri Szuperlottó nyereményjátékot, amely az Ötöslottóhoz kapcsolódva az újév első órájában rendkívüli nyereménnyel adhat boldog évkezdést a játékosainknak."

A Szilveszteri Szuperlottó nyereményjátékhoz kapcsolódó Ötöslottó sorsolásra szilveszter este 11-ig lehet fogadni, majd közvetlenül az óév befejeződése után, 2026. január 1-jén, 00:20-tól látható a számok kisorsolása élőben a Duna Televízió csatornáján.

Ez is érdekelhet

Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.
Izgalmas kérdésekkel foglalkoznak
BelföldSport
Az olaszországi, XXV. téli olimpia után itthon és külföldön is eljön az útkeresés időszaka.
A jogász válaszol: Mit jelent a közös szülői felügyelet?
BelföldTudomány
Miskolci olvasónk levelében azt kérdezi, hogy válás esetén, a házasság felbontása iránti perben, kérhet-e közös szülői felügyeleti jogot, ha azt a felesége ellenzi?