Ugrás a tartalomra

Évekre befagyasztja a bérleti díjakat az Otthon Start Program

Létrehozva
Legalábbis a fővárosában.

Utoljára a koronavírus-járvány idején volt hasonlóan mozgalmas időszak az ingatlanpiacon: az átlagos bérleti díjak nem tudták áttörni a 250 ezer forintos „üvegplafont” az év első felében, majd a nyári albérletszezon elején meginduló élénkülést megtörte az Otthon Start Program bejelentése.

– Augusztusban hirtelen bezuhant a bérlők keresleti árszintje, amely azóta sem állt teljesen helyre, ősszel pedig, a kereslet visszaesésével egyidőben bővült a kínálat, megjelentek a piacon 3 százalékos hitellel befektetés céljából vásárolt lakások – idézte fel a Rentingo bérbeadási platform kedden.

Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a fővárosban hat hónapos folyamatos lemorzsolódást követően 2025 végére az átlagos kínálati bérleti díj tartósan 250 ezer forint alatt maradt, a keresleti árak pedig 220 ezer forint körül stabilizálódtak. Decemberben átlagosan 244 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a bérbeadók, miközben a bérlők 221 ezer forintot voltak hajlandók fizetni, így az árolló 10 százalékra szűkült.

A Rentingo elemzése szerint jövőre is az Otthon Start Program marad a budapesti albérletpiac legfontosabb alakító tényezője, az 1,5 millió forintos négyzetméterár pedig korlátozza a használt lakások felértékelődési potenciálját, ezáltal csökkenti a befektetési célú keresletet.

Az ingatlan-áremelkedési potenciál hiánya miatt inkább előtérbe kerül majd a bérleti hozam, ami a nyomott bérleti díjak miatt csak az otthon startos befektetők számára lehet vonzó, így a kínálati oldalon tartós ársapka alakul ki, amely évekig a „bérbeadókon maradhat”.

– Keresleti oldalon a választási évhez köthető jövedelmi javulás érezhetően stabilizálhatja a bérlők fizetőképességét, elsősorban az alsóbb árszegmensekben, de 250 ezer forintos szint felett továbbra is komoly kihívást jelent majd bérlőt találni – írták.

A Rentingo szerint a bérbeadók 2027-ben újabb negatív következményekkel szembesülhetnek, amikor a most induló építési projektek átadásai jelentős kínálatbővülést hozhatnak az amúgy is nyomás alatt lévő bérleti díjakra.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.