Ugrás a tartalomra

Készüljünk fel a havazásra

Létrehozva
Átmenetileg enyhébb levegő érkezik fölénk a magasban, ezáltal pénteken az eső és vegyes halmazállapotú csapadék lehet a jellemző.
Kép
téli zsáner minap indító havazás
Havazást ígérnek hétvégére. Fotó: Osztie Tibor

A HungaroMet időjárás előrejelzése szerint január 2-án, pénteken jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, viszont késő délutántól északon, északnyugaton elkezdődhet vékonyodni, szakadozni a felhőzet. Az ország déli, délkeleti felén valószínű csapadék, eleinte az Alföldön havazás, átmeneti vegyes halmazállapot is lehet, melyet napközben délnyugat felől egyre inkább eső vált fel. Keleten átmeneti, olvadozó hóréteg is összejöhet.

Estétől a déli országrészben az eső ismét egyre többfelé havas esőbe, havazásba válthat vissza, de a csapadékzóna dél felé fokozatosan szorul ki az országból. Kezdetben a déli, délnyugati, majd estétől északon a nyugatiasra forduló szelet kísérhetik élénk, helyenként erős lökések.

A csúcsérték általában 1 és 8 fok között valószínű, de délnyugaton, délen pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Késő este általában -2 és +5 fok közötti értékekre lehet számítani.

Miskolcon -1 és +3 fok között alakul a hőmérséklet január 2-án.

Kép
Bánkút kifehéredett. Fotó: webkamera
Bánkút kifehéredett. Fotó: webkamera

Havat hoz az új év

Hétvégétől ismét hidegebb levegő áramlik térségünkbe, így növekszik a hó előfordulása. A csapadék főként hazánk déli, délkeleti felét érintheti jobban.

Címkék

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.