Ugrás a tartalomra

Besétált a Balaton jegére, megbírságolták

Létrehozva
Helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök egy 23 éves férfira, aki a mólótól több száz méterre besétált a Balaton még nem kellő vastagságú, mozgó, emiatt életveszélyes jegére. A rendőrség szombaton felhívta a figyelmet arra: csak ránézésre tűnik biztonságosnak a Balaton jege, a veszély a felszín alatt rejlik.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján azt írta: a fonyódi vízirendőrökhöz érkezett bejelentés péntek délután egy férfiról, aki a móló területén a jégre ment, majd elindult a tó közepe felé.

Az egyenruhások a partról azonnal visszafordulásra utasították a férfit, aki addigra már több száz métert megtett.

A jégfelület még mozgott, széles repedések, jól látható rianások tűzdelték, így a férfi után indulni még nagyobb veszélyt jelentett volna. A férfi végül a rendőrök iránymutatásával biztonságban a partra ért. Az egyenruhások a tiltásnak nyomatékot adva helyszíni bírságban részesítették.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság szakemberei mindenkit óva intettek az „életveszélyes mutatványtól”. A gyakorlati tapasztalatok szerint az állóvizek jege csak akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri a 10 centimétert, és egyben „acélos”, jó minőségű is a szerkezete.

Rálépni csak akkor szabad, ha nem olvad, nem mozog. Kikötők és veszteglőhelyek területén a jégre lépni mindenkor tilos és életveszélyes, mert ez a vízmélység esélyt sem ad, ha beszakad valaki alatt – emelték ki, hozzátéve: a Balaton jegén tartózkodni jelenleg még tilos, hiszen sehol sem alakult ki megfelelő vastagságú, és erősségű jégréteg.

A Miskolchoz közeli Hámori-tó kapcsán szintén többször és többen hangsúlyozták, hogy szigorúan tilos és életveszélyes rámenni a jégre – és mint a fenti példa is mutatja, a pénztárcánknak sem tesz jót, ha észreveszik a hatóságok.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.