Ugrás a tartalomra

Aktív gyerekkor, egészséges felnőttkor

Létrehozva
Ezen a héten zajlik a Fejfrissítő Hét az Aktív Iskolákban akció.
Kép
aktiv-iskolak.jpg
A programon szűkebb pátriánk több intézménye is részt vesz. Fotó: magánarchívum

Melynek során a tanórába aktív tanulási formákat és fejfrissítő perceket építenek be – közölte a Magyar Diáksport Szövetség. Ezek alkalmazásával ugyanis hatékonyabbá válik az oktatás, és a gyerekek életében minden mozgással töltött perc számít. Mert napjainkban a serdülők több mint nyolcvan százaléka nem éri el az optimális egészséghez szükséges ajánlott aktivitási mennyiséget. Holott az egészség szempontjából kis mennyiségű, akár öt perces testmozgásnak is jelentősége van, ezért fontos, hogy a testmozgás az iskolai élet szerves részévé váljon és akár a közismereti tárgyak oktatásában is megjelenjen.

Az Aktív Iskolákban január utolsó hetében úgynevezett fejfrissítő témahét zajlik. Ennek lényege, hogy az iskolákban egy héten keresztül minden tanítási napon, minden évfolyamon a tanórák alatt pár perces mozgásszünet valósult meg.

A Magyar Diáksport Szövetség programja keretében háromszáz iskolában kezdődött meg a mindennapos testmozgásra fókuszáló, de az egészséges életmód más összetevőit is népszerűsítő oktatás. 2024. szeptemberétől már négyszázhuszonháromra bővült a részt vevő iskolák száma, így jelenleg százhuszonötezer tanuló jár Aktív Iskolába, köztük több Miskolc városi és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei intézménybe.

A kezdeményezés hátterében azok a tudományos eredmények állnak, melyek szerint a rendszeres testmozgás komplexen gyakorol pozitív hatást a gyerekekre: nemcsak a testi egészségüket fejleszti, hanem többek között serkenti az agyműködést, oldja a stresszt, javítja a tanulási teljesítményeket, a fizikai és a mentális teherbíró képességet. Ezek alapján kijelenthető, hogy a gyerekek egészségének alapja a mozgás, és az aktív gyerekkorral lehet megalapozni az egészséges felnőttkort.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.