Ugrás a tartalomra

Marad a borult, hideg, helyenként szeles idő kedden

Létrehozva
Délutántól nyugati irányból elkezd felszakadozni a felhőzet. A nappali hőmérséklet 3 és 8 Celsius fok között alakul, de éjszaka mínusz 2 is lehet.
Kép
Képünk illusztráció. Fotó: Osztie Tibor

Időjárás

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délutántól nyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet. A kora délelőtti órákig a Dunántúlon és a középső tájakon még helyenként előfordulhat gyenge vegyes csapadék, néhol átmeneti ónos eső is. A déli óráktól már legfeljebb csak néhány zápor alakulhat ki. A szél északira, északnyugatira fordul, és többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet délután 3 és 8 fok között valószínű. Késő estére -2 és +3 fok közé csökken a hőmérséklet - írja honlapján a HungaroMet

Levegőminőség

Miskolcon és környékén váltakozik az elfogadható és a szennyezett levegőminőség a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. Szennyezett területek: Avasalja, Balázs Győző tér, Felsőhámor, Görömböly Lavotta, Joyson, Kilián, Komlóstető, Lyukóvölgy, Majláth, Miskolctapolca északi része, Népert, Pereces, Sajó híd, Újdiósgyőr, Vasgyár. A környező települések közül Varbó levegője erősen szennyezett. 

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.