Ugrás a tartalomra

Népszerű az ötvenforintos rendszer, a műanyag palackok zömét visszaváltjuk

Létrehozva
Működik a MOHU palackvisszaváltó rendszere, az ötvenforintos díj bevált motiváló erőnek bizonyult, már közel kilencven százalékban újráznak a palackok a rendszerben.
Kép
Bevált a Repont rendszer, évente egy milliárd palackot viszünk vissza a gyűjtőpontokra. Fotó: Juhász Ákos

A MOHU szerint az italcsomagolások kötelező visszaváltási rendszerének bevezetése óta már egymilliárd palack és doboz került vissza a körforgásos gazdaságba. A tavaly karácsonyi, szilveszteri időszakban a visszaváltások száma rekordot döntve, több napon is átlépte a napi 10 milliót. Magyarországon még nem volt példa arra, hogy ekkora mennyiségű italcsomagolás hulladéka a megfelelő helyre kerüljön, és újra legyen hasznosítva. A kitűzött cél az italcsomagolások legalább kilencven százalékának visszaváltása.
Az eddigi eredmények mögött érdemes látni azt is, hogy az előző, még nem ötvenforintos begyűjtési rendszerben egymilliárd palackból több mint 800 millió elásásra vagy elégetésre került, ma pedig a döntő részüket újrahasznosítják. A palackból újra palack lesz, vagyis megvalósul a körforgás. A begyűjtéssel megbízott MOHU szóvivője Ozoli Gábor a Miskolc Televízió kérdésére válaszolva elmondta, ma már a legtöbb, jelenleg boltban lévő műanyag palack a korábban visszaváltottakból készült.

Kép
ozoli.webp
Ozoli Gábor

- A 2025-ös évben nagyon fölfutott a visszaváltás Magyarországon, és ez egy szép eredmény, különösen környezetvédelmi szempontból, hiszen korábban, a Repont visszaváltási rendszer megjelenése előtt is működött a PET palackok és dobozok szelektív gyűjtése, amiket átadtunk újrahasznosításra, de koránt sem volt ilyen hatékony. Talán emlékszünk még a „tapossa laposra” szlogennel futó rendszerre, amelyben a becslések szerint az ilyen hulladékok nagyjából olyan harminc százaléka került vissza a körforgásba. Ezzel szemben a Repont visszaváltási rendszerrel a kilencven százalék is egy teljesen reális cél – tájékoztatott a szóvivő.

Hozzátette, ez annál is inkább reális cél, mivel már 2025-ben elértük a több mint 88 százalékos visszaváltási arányt. Ez azt jelenti, hogy az ötvenforintos díj valódi motiváló erő arra, hogy visszavigyük a műanyag palackokat és azok ne egy patak partján vagy a fák között végezzék, vagy akár csak a kommunális hulladékgyűjtőkben.

Kép

- Elvisszük a palackokat a Repont automatákhoz, az automaták ezeket a palackokat összepréselik, megszámolják, aztán az így begyűjtött és előkészített hulladék már értékes alapanyaggá válik az újrahasznosítást végző iparnak. Ez egy hatalmas környezetvédelmi siker is a gazdaságin túl, mert korábban ezeknek a palackoknak egy jelentős része a kommunális kukába került be a többi szeméttel együtt, ami azt jelentette, hogy lerakásra került egy szeméttelepen, ahol el lett temetve. Most viszont közel a kilencven százaléka bekerül ebbe a rendszerbe és újrahasznosítva lesz – részletezte Ozoli Gábor.

Megtudtuk tőle azt is, hogy egy átlagos napon nagyjából hatmilliót, egy forgalmasabb napon akár 11-12 milliót, kiemelt ünnepekkor pedig akár napi 15 millió palackot, dobozt és üveget váltanak vissza az emberek Magyarországon. Ebből a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei emberek is kiveszik a részüket, itt egy év alatt átlagosan 308 palackot váltott vissza egy ember, ami nagyon jó számnak minősül. Országosan ezzel a középmezőny fölött van a vármegye.

- Fontos megértenünk, hogy ezek a hulladékok egyben nyersanyagok is, nagyon fontos alapanyagok, amikhez az újrahasznosítás által viszonylag olcsón jut hozzá az ipar. Ezekből újra palackot tudnak készíteni. Már meg is jelentek a boltokban azok a palackok, amiket ezeknek a visszaváltott hulladékoknak az anyagából készítettek – zárta ismertetését a begyűjtő vállalat szóvivője.

Ez is érdekelhet

Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.
Izgalmas kérdésekkel foglalkoznak
BelföldSport
Az olaszországi, XXV. téli olimpia után itthon és külföldön is eljön az útkeresés időszaka.
A jogász válaszol: Mit jelent a közös szülői felügyelet?
BelföldTudomány
Miskolci olvasónk levelében azt kérdezi, hogy válás esetén, a házasság felbontása iránti perben, kérhet-e közös szülői felügyeleti jogot, ha azt a felesége ellenzi?