Ugrás a tartalomra

Nem kíméli a szélsőséges időjárás az utakat

Létrehozva
A tél végi időjárás komoly próbatétel elé állítja az autósokat országszerte, mivel a jelentős napi hőingadozás miatt az aszfalt könnyen megreped és kátyúk jelennek meg akár egyik napról a másikra is az utakon.
Kép
A szélsőséges időjárás nem kíméli az utakat. Fotó: Horváth Csongor (illusztráció)

Akinek nincsen szerencséje, könnyen belehajthat egy-egy nagyobb úthibába és megsérülhet a járműve, a defekttől akár a tengelytörésig. Hogy ilyen esetekben jár-e kártérítés, és kitől, annak néztünk utána. 

Mi számít kátyúkárnak?

A leggyakoribb kátyúkár a defekt, hiszen a közvetlen kontaktus az út és az abroncs között jön létre, ezért sérül legtöbbször a gumi. Ha nagyobb az erőhatás, akár a felni is megrongálódhat. Gyakran előfordul olyan eset is, ahol a futómű sérül, szélsőséges esetekben pedig akár személyi sérüléssel járó baleset is lehet a kátyúba futás következménye. Utóbbi már nem néhány tízezer forintos tételt jelent, hanem milliós nagyságrendű kárt is okozhat.

Mi a teendő, ha megtörténik a káresemény? 

A biztosítók ajánlása szerint, a káresetet követően nagyon fontos, hogy a megfelelő lépéseket tegyük meg annak érdekében, hogy a kárunkat mielőbb fedezze a biztosítótársaság. A kátyúval kapcsolatos kárbejelentések közel felét azonban elutasítják a hiányos adminisztráció miatt a Groupama Garancia Biztosító tapasztalatai szerint. Hogy ezt elkerüljük, érdemes megfogadni néhány tanácsot.

Kép
Fotó: Mocsári László (illusztráció)

Próbáljuk megelőzni a kárt

A szakértők tapasztalata szerint a kátyúkárokért gyakran a nem megfelelően megválasztott sebesség a felelős. Vezetéstechnikai szempontból az a legfontosabb, hogy ha útburkolati hibákat látunk, olyan sebességgel vezessünk, amely lehetővé teszi a biztonságos kikerülést. Ha már későn vettük észre az úthibát, veszélyes lehet, ha hirtelen félrerántjuk a kormányt, hiszen akár saját, akár másik autóban is sérülést okozhatunk, ilyenkor biztonságosabb, ha átmegyünk a kátyún.
A biztosítótársaság kárelemzése szerint leggyakrabban a fiatal vezetőknél figyelhető meg a kátyú okozta káreset, mivel ez a korosztály általában dinamikusabb tempóval vezet, amely miatt az elkerülés esélye is kisebb és az ütközési energia is nagyobb. Őket - ugyan jóval alacsonyabb arányban - az idős vezetők követik, esetükben valószínűleg azért, mert hosszabb lehet a reakcióidő, aminek következtében később veszik észre a kátyút és már nem tudják kikerülni.

Mit tegyünk, ha autónk mégis megsérült, kátyúkár keletkezett?

A biztosítók ajánlása az, hogy ha már nem tudtuk az útburkolati hibát elkerülni és kár keletkezett autónkban, nagyon fontos, hogy mindent körültekintően adminisztráljunk annak érdekében, hogy bizonyítható legyen, hogy a káresetet az adott kátyú okozta. Mindez szükséges ahhoz, hogy a biztosítótársaság elismerje és kifizesse a kárunkat. A tapasztalatok szerint sok kárt szenvedett járművezető azon bukja el a kártérítést, hogy nem elég körültekintően állítják össze a szükséges dokumentációt. Az elutasítások mértéke közel ötven százalékos a biztosítóknál, még akkor is, ha egyébként van érvényes biztosításunk kátyúkárra vagy van Casco biztosításunk. A közutak fenntartói kellő bizonyítottság hiányában nem ismerik el a felelősségüket, ennek hiányában pedig a biztosító nem tudja megtéríteni a kárt. 
Nagyon gyakran olyan egyszerű lépésekre nem figyelünk, hogy a kátyút messzebbről is lefényképezzük, hogy tényleg beazonosítható legyen, hol történt a káreset – mutat rá a Groupama Garancia Biztosító szakértője.

Hogyan zajlik a kárrendezés folyamata?

Ha a közúti közlekedés során egy kátyú miatt kárt szenved a gépjármű, célszerű akkor is rendőrt hívni, ha személyi sérülés nem történt, de a gépjárműben komolyabb kár keletkezett, mivel a hatósági jegyzőkönyv lényeges bizonyíték.
A sérült gépjármű tulajdonosának a közút fenntartója – legyen az állami vagy önkormányzati - felé kell írásban a bejelentését megtennie. A bejelentéshez csatolni kell a helyszínen, a rendőrség által készített hatósági jegyzőkönyvet, tanúnyilatkozatot, kárigényt, valamint több fényképfelvételt, amelyek beazonosításra alkalmas módon mutatják a kátyút, a sérült gépjárművet és az érintett helyszínt.
Ha a tulajdonos nem tudja meggyőzően bizonyítani, hogy autójának károsodását az általa megjelölt úthiba okozta és nem tudja pontosan, beazonosításra alkalmas fényképfelvételekkel meghatározni a káresemény konkrét helyét, akkor a közút fenntartója nem ismeri el a felelősségét a káresemény bekövetkezéséért. Felelősségelismerő nyilatkozat hiányában pedig a közút fenntartójának felelősségbiztosítója nem fizet kártérítést.

Kép
A kátyúharc örök, a természet erőit nehéz utolérni.

Érdemes-e a Casco biztosítás terhére javíttatni az autót?

A Casco biztosítás segíthet kátyúkár esetén is, azonban az önrész miatt a kár mértékét érdemes figyelembe venni. Előfordulhat, hogy néhány tízezer forintos kárnál nem, de több százezresnél, netán milliósnál már racionális döntés a Casco alapján igényelni a kártérítést.

Az útkezelői kártérítés buktatói

Bár lehetőség van az útkezelőtől kártérítést igényelni, az autósok ilyen formában az esetek jelentős részében nem tudják érvényesíteni kárigényeiket. A tapasztalatok szerint a bejelentett károk jelentős részét elutasítják, leggyakrabban a nem megfelelő dokumentáció miatt. Különösen nehéz dolga van annak, aki olyan útszakaszon szenved kárt, ahol az úthibára figyelmeztető tábla ki van helyezve. Ilyen esetekben a kártérítés esélye minimális. Az útkezelők nagyjából a kátyúkárok felét térítik csak meg.

Mindezek alapján az óvatosabb és lassabb közlekedés a leginkább ajánlott a sofőröknek, mivel megelőzni a kárt mindig olcsóbb, mint javíttatni vagy futni a pénzünk után. Az adminisztrációról és az ügyintézés terhéről és buktatóiról nem is beszélve.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.
Izgalmas kérdésekkel foglalkoznak
BelföldSport
Az olaszországi, XXV. téli olimpia után itthon és külföldön is eljön az útkeresés időszaka.
A jogász válaszol: Mit jelent a közös szülői felügyelet?
BelföldTudomány
Miskolci olvasónk levelében azt kérdezi, hogy válás esetén, a házasság felbontása iránti perben, kérhet-e közös szülői felügyeleti jogot, ha azt a felesége ellenzi?