Ugrás a tartalomra

Itt a fordulat: február végén már pólós idő is lehet

Létrehozva
Nagy változás jön az időjárásban. Berobban a tavasz február végén: akár 18 fok is lehet a hétvégén.
Kép
Jön a tavasz, a jó idő és a napsütés.

Kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében, a csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 Celsius-fok felett alakul, de a hétvégén akár 12-18 fok is lehet. A hét elején még többfelé lehet csapadék, akár zivatar is, majd szerdától szárazabb és egyre naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Csapadékgócok és viharos széllökés

Hétfőn északnyugat felől szakadozik, csökken, majd estétől megnövekszik a felhőzet. Nagyobb területen több, keleten néhány órás napsütés valószínű, de az ország északkeleti felén több helyen várható eső, zápor. Eleinte csökken, a nap második felétől újra növekszik a csapadékhajlam: északnyugat felől elszórtan valószínű zápor, északon akár zivatar is kialakulhat. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, megerősödik, záporos csapadékgócok környezetében viharos széllökés sem kizárt. A maximum-hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

Derült idő

Kedden napközben észak felől egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőtakaró, estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Szórványosan valószínű főleg záporos csapadék, elsősorban a hegyekben havas eső zápor, hózápor, északkeleten, keleten esetleg az ég is megdörrenhet. A többnyire északnyugati, nyugati irányú szelet nagy területen kísérhetik élénk, olykor erős széllökések. A minimum általában 2 és 7 fok között alakul, az északkeleti határvidéken fagypont körüli értékek is lehetnek. A csúcsérték 7 és 14 fok között valószínű.

Szerdán a felhős - főleg keleti - tájakon is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet napközben, az éjszaka képződő ködfoltok pedig feloszlanak, így általában napos időre számíthatunk. Napközben legfeljebb már csak északkeleten fordulhat elő egy-egy futó zápor. Inkább csak néhol élénkülhet meg az északnyugati szél. A minimum általában mínusz 3 és plusz 2 fok között alakul, a felhős tájakon ennél enyhébb, a fagyzugokban hidegebb idő várható. A csúcsérték 7 és 15 fok között alakulhat.

Csütörtökön általában derült, napos idő ígérkezik az éjjel képződő pára, köd, illetve rétegfelhőzet - itt-ott lassabb - feloszlását követően. Csapadék nem várható. A délkeletire, délire forduló szél az Észak-Dunántúlon megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 6 és plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között valószínű.

Pénteken északnyugat, nyugat felől egyre több felhő sodródhat az ország fölé, de több órára így is kisüt a nap az éjszaka képződő pára, köd feloszlása után. Csapadék nem várható. A délies szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalra mínusz 6 és plusz 4 fok közé csökken a hőmérséklet, délután általában 13 és 18 fok közötti hőmérséklet várható, de északkeleten kissé hűvösebb is lehet.

Hétvégén tavaszias idő várható

Szombaton az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap, északon, északnyugaton lehet időszakos felhősödés és ott nem kizárt kisebb eső, zápor sem. Általában délies szél lehet a jellemző, amely néhol megélénkülhet. Hajnalra mínusz 4 és plusz 5 fok közé csökken a hőmérséklet, míg délután 11 és 18 fok közötti hőmérséklet várható.

Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap, legfeljebb északnyugaton, északon lehet kisebb eső, zápor. A délies légmozgás többnyire mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet mínusz 3 és plusz 6, a csúcsérték 12 és 18 fok között alakulhat.

Címkék

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.