Ugrás a tartalomra

Izgalmas kérdésekkel foglalkoznak

Létrehozva
Az olaszországi, XXV. téli olimpia után itthon és külföldön is eljön az útkeresés időszaka.
Kép
milanoiak-csokrokkal.jpg
A téli olimpián szerepelt sportolóink egy csoportja. Fotó: KT

A küldöttségünk hazaérkezése utáni sajtótájékoztatón több olyan kérdést kapott Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, amely a jövőt boncolgatta: merre haladnak a hazai téli műfajok és mi lesz a nyárihoz képest viszonylag laza programú havas-jeges játékokkal.
Az elnök elöljáróban kifejtette, hogy a havas sportágakban nem lát esélyt nagyobb léptékű előre lépésre, a mieink a sajátos körülményeink miatt nem tudják utolérni az élmezőnyt. 
– A hangsúlyt a jeges mozgásformákra kell helyeznünk – folytatta Gyulay Zsolt. – A jégkorongra, a gyors- és a műkorcsolyára gondolok. Az előre lépéshez, a fejlődéshez növelnünk kell a jégfelületet és a jégidőt. 

Kép
gyulay-zsolt.jpg
Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. Fotó: MOB

Az új elnök asztala

Portálunk azzal bombázta a MOB kétszeres kajakos olimpiai aranyérmes első emberét, hogy mikor kerülhet terítékre a nyári és a téli játékok műsorának felülvizsgálata. Hiszen az előző már túlzsúfolt és a feltörekvő műfajokkal újabb és újabb sportágak követelnek helyet maguknak a programban – elég, ha a világszerte egyre népszerűbb karatéra gondolunk, amelyet Magyarországon is rengetegen űznek – míg az utóbbi nyugodtan átvállalhatna néhány sportágat és számot. Sokat és sokszor előálltak már az ötleteikkel: például azzal, hogy a téli játékok fogadják be az önálló olimpiával rendelkező sakkozókat, de azt az eretnek gondolatot is felvetették már, hogy akár a kézilabda is átmehetne a nyáriról a télire. Elvégre ennek a műfajnak mindig télen tartják az Európa- és világbajnokságait. 
– A Nemzetközi Olimpiai Bizottság foglalkozik a nyári játékok tehermentesítésének ötletével, vagy gondolatával – szögezte le Gyulay Zsolt. – Tovább még nem jutottak és jutottunk, az elméletnél tartunk. Ez a tényleg izgalmas téma már Kirsty Coventry asztala: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly hivatalba lépett zimbabwei elnöke és testülete várhatóan foglalkozik majd ezzel az üggyel.

Címkék

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.