Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a feleségétől az év elején különváltak, a férj elköltözött az otthonukból. A házasságból egy gyermek származott. Levelében most azt kérdezi, hogy válás esetén, a házasság felbontása iránti perben, kérhet-e közös szülői felügyeleti jogot, ha azt a felesége ellenzi?
A családjogi viszonyokat a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szabályozza. Ennek egyik alapelve, hogy a szülői felügyeletet a szülők főszabály szerint közösen gyakorolják akkor is, ha már nem élnek együtt. Ez az alapállapot mindaddig fennmarad, amíg a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése ettől eltérően nem rendelkezik.
A közös szülői felügyelet a mindennapi neveléssel összefüggő jogok és kötelezettségek együttes viselését jelenti. A gyakorlatban ez tipikusan azt takarja, hogy a gyermekkel kapcsolatos lényeges kérdésekben a szülőknek együtt kell dönteniük, és a gyermek vagyonát is közösen kezelhetik.
A törvény logikája szerint elsőként a szülők megállapodása az irányadó. Ha a felek a kapcsolat megszűnését követően nem tudnak megegyezni abban, hogyan gyakorolják a gyermekkel kapcsolatos felügyeleti jogokat, akkor a döntést a bíróság hozza meg: rendeznie kell, hogy a szülői felügyeletet melyik szülő gyakorolja, milyen formában.
Fontos változás, hogy a 2022. év elejétől induló bontóperekben a bíróságnak már lehetősége van arra is, hogy közös szülői felügyeletet rendeljen el, akkor is, ha a másik szülő ezt ellenzi. Ez akkor jöhet szóba, ha a bíróság mindkét szülőt alkalmasnak tartja a gyermek nevelésére és gondozására, és a közös felügyelet elrendelése a gyermek érdekét szolgálja.
Ha az egyik fél ezt nem akarja, akkor a bíróság mérlegel. A perben azt vizsgálja, hogy a közös szülői felügyelet elrendelése, avagy az egyik szülő által gyakorolt felügyelet szolgálja-e inkább a gyermek érdekét. A döntésnél a meghatározó szempont az, hogy a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődése miként biztosítható a legkedvezőbben.
Ha a bíróság azt látja, hogy a szülők együttműködnek a gyermek ügyeiben, és mindkét fél jól gondoskodik róla, akkor a közös felügyelet a gyermek érdekét szolgálhatja. Ha viszont tartós, éles konfliktus áll fenn, amely a gyermek érdekeit sérti, a bíróság dönthet úgy is, hogy a felügyelet gyakorlása egyik szülőhöz kerül - válaszolta olvasónknak dr. Strassburger Gyula ügyvéd