Ugrás a tartalomra

Milyen idő vár ránk hétvégén?

Létrehozva
Maximumok tekintetében folytatódik az áprilisi idő, pénteken a csütörtökihez képest kevesebb záporral, zivatarral. Csapadék miatt ezen a hétvégén sem kell lemondani szabadtéri programokat.
Kép

A HungaroMet Nonprofit Zrt. időjárás előrejelzése szerint pénteken a Tiszántúlon derült lesz az ég, másutt gomolyfelhők képződnek, amelyekből elsősorban a Dunántúl keleti felén helyenként zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A déli, délkeleti szél zivatarok, intenzívebb záporok környékén, illetve a Fertő térségében erősödhet meg.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1 és 6 fok között, a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken 6 fok felett alakul, de a fagyzugokban gyenge fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 16 és 21 fok között valószínű.

Napos, tavaszias idő várható az ünnepi hétvégén

Szombaton általában derült, vagy gyengén felhős, napos idő várható, az ország nyugati felén délutántól kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Nagyrészt nem várható csapadék, de nyugaton nem kizárt néhol zápor, zivatar. A délies szél többfelé megélénkül, főleg az Észak-Dunántúlon meg is erősödhet. Hajnalban általában 0 és plusz 8 fok közötti hőmérsékletre van kilátás, délutánra 15 és 20 fok közé melegszik fel a levegő.

Vasárnap, a március 15-ei nemzeti ünnepen napos idő várható, az ország keleti felén, kétharmadán változatlanul derült marad az égbolt, míg nyugatabbra kevés fátyol- és gomolyfelhő előfordulhat. Általában nem várható csapadék, de nyugaton néhol nem kizárt zápor, zivatar. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Hajnalban jellemzően 0 és plusz 8 fok között alakul a hőmérséklet, délután 15-20 fok lesz.

Címkék

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.