Ugrás a tartalomra

Ilyen időt hoz Benedek szombaton

Létrehozva
A következő napokban is hidegcsepp alakítja időjárásunkat, de csak néhol okozhat kisebb csapadékot. Általában száraz, de felhős időre készülhetünk.
Kép
Kivirágzott a miskolci virágóra. Fotó: Mocsári László

A HungaroMet Nonprofit Zrt. időjárás előrejelzése szerint nagyrészt felhős idő várható, szombaton is inkább csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap. Az éjszaka második felében északon, északkeleten, szombaton már a Dunántúlon is előfordulhat néhol kisebb eső, zápor. Nagyrészt mérsékelt lesz a légmozgás, majd szombaton napközben újra sokfelé megélénkül a keleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 10 és 15 fok között valószínű.

Ez is érdekelhet

Szombaton felhős idő várható némi napsütéssel
BelföldKörnyezet
Átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, amit záporok és északnyugati szél kísérhet. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 Celsius-fok között várható.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.