Ugrás a tartalomra

Csütörtökön térségünkben még előfordulhatnak napsütéses időszakok, aztán megérkezik a vihar

Létrehozva
Az ország keleti, délkeleti része a legkevésbé érintett az érkező ciklon hatásai által, amely Dunántúlról áramlik be fölénk.
Kép
Képünk illusztráció a Kis-Hunyad utcán található parkolóról. Fotó: Osztie Tibor

Időjárás

Hazánk keleti, délkeleti felén még ma is valószínűek kevésbé felhős, naposabb területek, valamint időszakok, másutt jobbára zárt lesz a felhőtakaró. Nagyobb területen a Dunántúlon várható csapadék, ott tartós, kiadós eső is lehet, miközben attól keletre inkább csak záporos gócok képződhetnek, az Alföldön és az Északi-középhegység vidékén maradnak szárazon területek. A nyugati országrészben késő délutántól növekszik a havas esőbe, havazásba váltás esélye. A Dunántúlon egyre több helyen megerősödik, főként a nyugati részén viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél. Erős széllökések a déli tájakon is előfordulhatnak délies irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati országrészben 4 és 12, a Dunától keletre 12 és 20 fok között valószínű. Késő estére 1 és 12 fok közé süllyed a hőmérséklet - írja honlapján a HungaroMet

Levegőminőség

Miskolc és környékén jó, vagy megfelelő a levegő minősége csütörtök reggel a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. 

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.