Ugrás a tartalomra

Viharos széllökések lehetősége miatt sárga riasztás van érvényben

Létrehozva
Az ország északkeleti részében pénteken felszakadozhat a felhőzet és kisebb a csapadék esélye is, mint más területeken, viszont a szél megélénkül.
Kép
Képünk illusztráció a Győri kapuról

Időjárás

Viharos széllökések veszélye miatt adott ki sárga figyelmeztető előrejelzést március 27., péntek éjfélig a meteorológiai szolgáltató többek között Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére, illetve a nyugati országrészre - olvasható a HungaroMet Zrt. honlapján

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti felén lehetnek szakadozások, vékonyodások a felhőzetben, arrafelé a nap is előbukkanhat. Az ország délnyugati felén további tartós esőre lehet számítani, eleinte a Nyugat-Dunántúlon és a Bakonyban havas eső, hó is hullhat. Síkvidéken megmaradó hórétegnek kicsi az esélye, nyugaton a hegyvidéki területeken ugyanakkor jelentősebb mennyiség is összejöhet. Nyugaton, délnyugaton kiadós csapadékösszegre van kilátás, míg az ország északkeleti felén kisebb a csapadék esélye, száraz területek is maradhatnak. Az északias szelet a Dunántúlon valamint északkeleten többfelé tartósan viharos, sőt nyugaton erősen viharos lökések kísérhetik. A csúcsérték a Dunántúlon 4 és 12, a Dunától keletre 13 és 20 fok között valószínű. Késő este 3 és 14 fok közötti értékekre számíthatunk - írja weboldalán a HungaroMet. 

Levegőminőség

Péntek reggel Miskolcon és környékén mindenhol jó a levegő minősége a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. 

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.