Ugrás a tartalomra

Itt a lehűlés, napos, gomolyfelhős idő várható pénteken

Létrehozva
Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
Kép
napindito avas virágzás
Fotó: Mocsári László

Nyugat felől vastagodó frontális felhőzet érkezik és halad kelet felé, miközben a Nyugat-Dunántúlon helyenként gyenge eső, zápor is előfordulhat belőle. A keleti, északkeleti tájakon tovább szakadozik a felhőzet, napközben még a vékonyabb fátyolfelhőzet mellett napos, gomolyfelhős idő várható. Estére átmenetelig többfelé beborul az ég, majd késő estétől elkezd szakadozni a felhőzet.

Az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő – írja péntek reggeli előrejelzésében a HungaroMet.

Egész Miskolcon jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu oldal tájékoztatása szerint.

Címkék

Ez is érdekelhet

Nem találja ki, hova szeretne eljutni a Bohemian Betyars énekese
BelföldKultúraSzabadidő
Palágyi Máté „Kakas” bakancslistájának elején az Antarktisz áll. Vele beszélgettünk nyaralásokról, gyerekkori telelésekről, valamint mesélt arról is, mit csinál az együttes július 20-a után.
Sok napsütés várható kedden, amit az északi szél enyhít
BelföldKörnyezet
A napos, szeles időben a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 Celsius fok között valószínű.
A felhők hamarosan elhagyják hazánkat és újra kisüthet a nap
BelföldKörnyezet
Száraz, szeles idő várható hétfőn. A hőmérséklet csúcsértéke általában 26 és 31 Celsius fok között lesz.
viharfelhő
Megérkezett a hidegfront: tarol a szél
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére hétfő éjfélig.