Ugrás a tartalomra

Az MCC nyitott a párbeszédre, beleértve a gazdasági környezet változásait érintő kérdéseket is

Létrehozva
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) működését kezdettől fogva az együttműködés határozza meg partnereivel és a döntéshozókkal - hangsúlyozta a szervezet, amely a miskolci Avas Szálló sorsát is meghatározza.
Kép
MCC mentorprogram Fotó: Horváth Csongor
MCC mentorprogram Miskolcon. Fotó: Horváth Csongor

"Ahogyan korábban is, úgy jelenleg is nyitottak vagyunk minden szakmai párbeszédre és egyeztetésre, ideértve a gazdasági és jogszabályi környezet változásait érintő kérdéseket is" - jelentette ki a szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

"Ennek szellemében a gazdasági kérdésekben is a felelős együttműködés elvét követjük: a napokban az MCC és a Richter vezetése - a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvánnyal és a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány megállapodott az osztalékkifizetés elhalasztásáról. Figyelemmel kísérjük az új Országgyűlés által meghozott döntéseket, és a jövőben is mindenben a jogszabályoknak megfelelően járunk el" - írták.

Intézményünk az elmúlt években, közfeladatot ellátó oktatási és tehetséggondozási tevékenységéhez kapcsolódóan, jelentős vagyonjuttatásban részesült. Amennyiben a mindenkori Országgyűlés a források felhasználásával kapcsolatban változtatásokat tart indokoltnak, az MCC kész az együttműködésre és a szükséges egyeztetések lefolytatására, szem előtt tartva a tehetséggondozási feladatok folytonosságát

- fogalmaztak.

Kép
Avas Szálló felújítása. Fotó: Osztie Tibor
Az Avas Szálló felújítása folyamatban van. Fotó: Osztie Tibor

Az MCC a közleményben kifejezte meggyőződését, hogy a tehetséggondozás ügye túlmutat az intézményi kereteken. "Ez közös nemzeti érdek, amely hosszú távon meghatározza Magyarország szellemi és gazdasági jövőjét. Ennek szolgálatában kívánjuk folytatni munkánkat a jövőben is" - fűzték hozzé.

Mint írták, a több mint 30 éve működő MCC célja, hogy - anyagi helyzettől, világnézettől és társadalmi háttértől függetlenül - lehetőségeket biztosítson a tehetséges fiataloknak képességeik kibontakoztatására és pályájuk tudatos megkezdésére.

Az MCC jelenleg a Kárpát-medence több mint harminc helyszínén, nyolcezernél is több diák fejlődését segíti az általános iskola ötödik osztályától egészen az egyetemi évek végéig, sőt azon túl is, működése során pedig mindig kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a hallgatók szabadon gondolkodhassanak és formálhassák véleményüket. Intézményükben az intellektuális nyitottság alapérték, a véleménynyilvánítás szabadsága teljes körűen biztosított - olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet

Hamarosan hidegfront enyhít a forróságon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A jövő hét elején folytatódik a forróság, azonban közeledik a hidegfront, amely záporokat, zivatarokat hoz magával - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
40 fok, fokozódik a hőség
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik, fokozódik a hőség. A jövő hét közepén érkezhet változást hozó hidegfront.
Teljes ösztöndíj a Velencei Biennáléra
BelföldVilágKultúra
Magyar művészeti hallgatók is pályázhatnak június 30-ig. a 11. Hitay Alapítvány Művészeti Versenyre, amelynek nyertesei exkluzív szakmai programon vehetnek részt a 61. Velencei Biennálén, a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti eseményén.
Dohány, alkohol, készpénz – a NAV segít eligazodni az utazási szabályokban
BelföldVilágGazdaságBűnügy
Utazás előtt érdemes előre tájékozódni, mi kerülhet az útipoggyászba. A leggyakoribb problémát a megengedett mennyiséget meghaladó jövedéki termék, például cigaretta, alkohol behozatala jelenti; most a NAV segít eligazodni a szabályokban. A honlapján már elérhető a legfrissebb utastájékoztató.