Ugrás a tartalomra

Miskolci egyetemi intézetvezetőt neveztek ki államtitkárnak

Létrehozva
Kedd reggel a parlament szociális bizottsága hallgatja meg Kátai-Németh Vilmost, a Tisza-kormány szociális és családügyi miniszterjelöltjét. Az ülés elején bemutatták a leendő minisztérium három államtitkárát is.
Kép
Tóth Kinga Dóra államtitkár lesz. Minap-archív fotó: Horváth Csongor

A Telex tudósítása szerint három államtitkárról van szó, és a nevek között ott van a Miskolci Egyetem Társadalomtudományok Intézetének igazgatója, Tóth Kinga Dóráé is.

A Magyar Szociológiai Társaság már gratulált is a kinevezéshez:

Mellette Barna-Szabó Tímea tiszás képviselőt, aki Szabolcs-Szatmár Bereg megye 6-os számú választókerületében szerzett mandátumot, valamint Bokor Adrienn ügyvédet nevezték még ki.

Az már hétfőn kiderült, hogy Gyurkó Szilvia, a Hintalovon alapítvány vezetője is a Szociális és Családügyi Minisztériumnál fog dolgozni, ő felel majd a gyermekvédelemért. Azt ígérte, nyilvánosságra hozná a bicskei ügy aktáit és az elmúlt húsz év gyermekvédelmi bűncselekményeit. Gyurkó szerint az áldozatok hozzájárulásának kell lennie az első lépésnek egy ilyen folyamatban, és az is fontos lenne, hogy ne egyéni, hanem intézményes szinten vizsgálják ki ezeket az eseteket.

Ez is érdekelhet

Hamarosan hidegfront enyhít a forróságon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A jövő hét elején folytatódik a forróság, azonban közeledik a hidegfront, amely záporokat, zivatarokat hoz magával - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
40 fok, fokozódik a hőség
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik, fokozódik a hőség. A jövő hét közepén érkezhet változást hozó hidegfront.
Teljes ösztöndíj a Velencei Biennáléra
BelföldVilágKultúra
Magyar művészeti hallgatók is pályázhatnak június 30-ig. a 11. Hitay Alapítvány Művészeti Versenyre, amelynek nyertesei exkluzív szakmai programon vehetnek részt a 61. Velencei Biennálén, a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti eseményén.
Dohány, alkohol, készpénz – a NAV segít eligazodni az utazási szabályokban
BelföldVilágGazdaságBűnügy
Utazás előtt érdemes előre tájékozódni, mi kerülhet az útipoggyászba. A leggyakoribb problémát a megengedett mennyiséget meghaladó jövedéki termék, például cigaretta, alkohol behozatala jelenti; most a NAV segít eligazodni a szabályokban. A honlapján már elérhető a legfrissebb utastájékoztató.