Ugrás a tartalomra

Záporokra, zivatarokra számíthatunk az északkeleti országrészben

Létrehozva
Folytatódik a borult, csapadékos idő hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható.
Kép
Képünk illusztráció esős időről. Fotó: Juhász Ákos

Időjárás

Ma az ország délnyugati felén napos, gomolyfelhős idő ígérkezik. A középső és délkeleti országrészről a felhősáv északkelet felé helyeződik, miközben lassan szakadozik, gomolyosodik. Estére nagy területen kiderülhet az ég, viszont keleten, északkeleten még ekkor is maradnak borult körzetek. Egyre inkább északkeleten számíthatunk kisebb esőre, záporokra, esetleg zivatarra. Este a nyugati tájak fölé is besodródhatnak konvektív csapadékgócok. Az északnyugati, nyugati szél napközben ismét több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő - írja honlapján a HungaroMet

Levegőminőség

Miskolcon és környékén hétfő reggel mindenhol jó a levegő minősége a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. 

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.