Ugrás a tartalomra

Két tonna dohánylevelet akart átcsempészni az M3-ason

Létrehozva
Túlsúlyos furgon, ismeretlen fuvar és több mit 2 tonna szárított dohánylevél az M3-as autópályán – a járőrök egy rutinszerű ellenőrzés alapján indult ügyben, illegális szállítmányra bukkantak.
Kép
illegális dohány. Fotó: NAV
Illegális dohányt találtal. Fotók: NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M3-as autópálya Hajdú-Bihar vármegyei szakaszán állítottak meg egy magyar furgont, amely szemmel láthatóan túlsúllyal közlekedett. A forgalmi engedély szerint a jármű megengedett legnagyobb össztömege 3 500 kilogramm volt, azonban a mérlegelés 2 100 kilogramm túlterhelést mutatott, amely 60%-ban haladta meg a limitet - jutatta el szerkesztőségünknek közleményben Juhászné Prantner Etelka pénzügyőr őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának sajtóreferense. 

A furgont egy 58 éves férfi vezette, aki úgy nyilatkozott, hogy az autót egy cégtől bérelte, de nem áll munkaviszonyban senkivel. Azt állította, hogy egy fővárosi parkólóban átvette tőle egy ismeretlen személy a járművet, majd egy órával később visszaszolgáltatta – áruval megrakodva – a fuvarért pedig juttatást ígértek neki - tudatták. 

A pénzügyőrök a raktér átvizsgálásakor 2 254 kilogramm szárított dohánylevelet találtak. A szállítmány eredetét a sofőr nem tudta igazolni, és annak tulajdonjogát nem ismerte el. A pénzügyőrök a dohányleveleket lefoglalták, majd jövedékkel visszaélés elősegítése bűncselekmény miatt indítottak eljárást. Az elkövető több mint 4,5 millió forint jövedéki bírságra, valamint a túlsúly miatt 780 000 forint közigazgatási bírságra is számíthat - részletezték. 

Kép
illegális dohány. Fotó: NAV

Az ellenőrzés azonban itt még nem ért véget, a járőrök a férfi bejelentett tartózkodási helyén is ellenőrzést tartottak. Az ingatlanban a férfi 36 éves élettársa vette át a helyiségellenőrzésről szóló végzést, majd a pénzügyőrök a lakóház minden zegét-zugát átvizsgálták. A nyárikonyhából 11,445 kilogramm vágott fogyasztási dohány került elő, melynek érkéke több mint 1,6 millió forint. A nő azt állította, nem tudja, hogy kerülhetett oda a feketepiaci áru - fejtették ki. 

Az egyenruhások az ingatlanban talált dohányterméket is lefoglalták, és jövedéki törvénysértés, valamint költségvetési csalás bűncselekmény miatt eljárást indítottak. Az újabb illegális dohányáru okán az elkövető több mint 1,3 millió forint bírságra is számíthat - tájékoztattak. 

Fontos! Dohánytermék Magyarországon kizárólag dohányboltban értékesíthető - tették hozzá. 

Kép
Képünk illusztráció egy kamionról

Felhívjuk a figyelmet, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett, regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül. A dohánylevél munkavégzés ellenértékeként sem adható át - írta közleményében a NAV  Bevetési Igazgatósága. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.