Ugrás a tartalomra

Frontos szerda

Létrehozva
Szerdán hidegfront érkezik, így már felhők is lesznek felettünk, de ettől függetlenül sokat süt a nap. Záporok, zivatarok is kialakulnak, de közel sem mindenütt. A hőmérséklet csütörtökre esik vissza, de csak átmenetileg.
Kép
A kánikulát eső, zápor, zivatar váltja. Fotó: illusztráció

Várható időjárás az ország területén szerda éjfélig

Szinte országszerte felhőtlen, derült időben lesz részünk szerdán, majd a délutáni órákban északnyugat felől gomolyfelhők érkeznek, melyekből elszórtan - főként a Dunántúlon és északkeleten - záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Mérséklődik, gyengül a légmozgás, majd szerdán többfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet az északnyugati, északi szél. A záporokat, zivatarokat viharos, a hevesebb cellákat akár erősen viharos széllökések is kísérhetik.

A minimum-hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hűvösebb, míg a magasabb helyeken, a nagyvárosok belterületein, vízpartokon ennél melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 29 és 34 fok között alakul - írták a HungaroMet Nonprofit Zrt. oldalán.

Címkék

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.