Ugrás a tartalomra

Magyar Péter: 16,4 milliárd euró felszabadításáról állapodtunk meg

Létrehozva
Az Európai Bizottság elnökével 16,4 milliárd euró, mintegy 6000 milliárd forint uniós forrás felszabadításáról állapodtunk meg – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken.
Kép
Magyar Péter miniszterelnök. Fotó: MTI
Fotó: MTI

A magyar kormányfő úgy fogalmazott, hogy az Európai Bizottsággal minden olyan kérdésről megállapodtak, ami lehetővé teszi, hogy a magyar emberek hozzáférjenek a nekik járó forrásokhoz.

Magyar Péter hangsúlyozta, április 12-én az emberek példátlan politikai felhatalmazást adtak a kormánynak, ahogy arra is felhatalmazást adtak, hogy hazahozzák a pénzeket, és beindítsák azt a gazdaságot, amely négy éve nem képes növekedni, amelyben a legmagasabb volt az infláció Európában, „ahol minden nap azért küzdünk jelenleg, hogy a közszolgáltatások ne omoljanak össze”.

Kijelentette, hazaviszik ezeket a pénzeket az ország újjáépítésére, a gazdaság, a közszolgáltatások beindítására, a magyar vállalatok, a kis- és középvállalkozások versenyképességének megerősítésére.

A cél végig egyértelmű volt, nagyon keményen tárgyaltunk, minden eurócentért megküzdöttünk – mondta a kormányfő.

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.