Ugrás a tartalomra

Több száz település nevezett a Virágos Magyarország versenyre

Létrehozva
Május végén lezárult a nevezés Magyarország legismertebb környezetszépítő kezdeményezésére, a legtöbb pályázat Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest vármegyéből érkezett.
Kép
miskolc-1.jpg
Miskolc indul a Virágos Magyarország versenyen. Fotó: VH

A program következő szakasza júniusban folytatódik a pályázatok szakmai értékelésével és a helyszíni zsűrizéssel. A díjazott településeket a novemberi díjátadó gálán hirdetik ki. A nevezések száma alapján ezúttal az Év főtere és a Virágzó közösség bizonyult a legnépszerűbb kategóriának. Ugyanakkor tavalyhoz képest a legnagyobb mértékben a Virágos városi séták/faluséták kategória iránt nőtt meg az érdeklődés, ezekre 40 százalékkal több önkormányzat jelentkezett.

Idén minden harmadik település nyújtott be pályázatot a különféle tematikus díjakra, így elismerésben részesítik többek között az Év főterét, az Év fasorát, az Év óvodakertjét és az Év zöld innovációját. 2026-ban is kiemelt figyelem kíséri a Virágzó közösség-díjat, amely a helyi összefogással megvalósuló környezettudatos kezdeményezéseket ismeri el.

A Virágos Magyarország szervezőbizottsága és a Visit Hungary idén is öt települési kategóriát díjaz majd, ezek a kisebb és nagyobb falvak, a 30 ezer fő alatti és feletti városok, valamint a budapesti kerületek. Ezen felül számos szervezőbizottsági és támogatói díjat is kiosztanak a pályázók között. A versenyhez határon túli magyar ajkú települések is csatlakozhattak.

Az idei megmérettetés egyik legfontosabb üzenete, hogy a környezettudatosság a helyi cselekvésekkel kezdődik. A 33 éves múltra visszatekintő mozgalom ugyanis mára jóval túlmutat a hagyományos környezetszépítésen, és azt hirdeti, hogy szép az, ami környezettudatos. A klímaváltozás hatásai – köztük a csapadékmentes tavaszok és az egyre gyakoribb nyári aszályok – ugyanis a települési zöldfelületgazdálkodásban is új megoldásokat kívánnak.

A Virágos Magyarország ezért idén kiemelten keresi azokat a jó gyakorlatokat, amelyek példát mutatnak a klímaadaptív zöldfelület-fenntartásban, a korszerű növényalkalmazásban, a csapadékvíz-hasznosításban és a fenntartható településüzemeltetésben – mindezt helyi, közösségi összefogással.

A következő hetekben szakértőkből álló zsűri járja be az országot, akiknek áldozatos, önkéntes tevékenysége ebben a rendszerben nélkülözhetetlen. Ezért örömteli, hogy közel 200-an ‒ köztük kertész- és tájépítészmérnökök, zöldfelület-fenntartók és falugazdák ‒ segítik az idei verseny sikeres lebonyolítását. Nem csupán értékelnek: szaktudásuk, a helyszíni szemléken adott iránymutatásaik, visszajelzéseik fontos segítséget nyújtanak a településeknek abban is, hogy tudatosabban építsék közösségüket és zöldfelületi stratégiáikat.

Dóczi Melinda, a Visit Hungary Marketing divíziójának vezetője a verseny kapcsán kiemelte: „ezek a közös erőfeszítések nemcsak a helyiek életminőségét javítják, hanem a látogatók számára is értéket és élményeket teremtenek – hozzájárulva a turizmus fenntartható fejlődéséhez”.

A pályázatok szakmai értékelése és a helyszíni zsűrizés a napokban indul, a díjazott települések a novemberi díjátadó gálán vehetik át az elismeréseket.

A hazai verseny mellett Magyarország 2026-ban is képviselteti magát az 51 éves múltra visszatekintő, a környezetszépítést és a kertkultúra fejlesztését népszerűsítő Európai Virágos Városok és Falvak nemzetközi versenyén. Az idei megmérettetésen a falvak kategóriájában Etyek, míg a városok között Kecskemét képviseli hazánkat. A nemzetközi zsűri 2026. július 4. és 7. között látogat Magyarországra, hogy helyszíni értékelés keretében mérje fel a két település eredményeit és értékeit.

Címkék

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.