Ugrás a tartalomra

Csaknem öt százalékkal haladta meg

Létrehozva
Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9 százalékkal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor.
Kép
fotó: Mocsári László

Májusban tovább erősödött a belföldi turizmus: a hazai vendégek száma megközelítette a 900 ezret, a hazai vendégéjszakák száma pedig 2,8 százalékkal szárnyalta túl a tavalyit, túllépve az 1,8 milliót.

A nemzetközi utazók 855 ezres száma ugyancsak meghaladta az egy ével ezelőttit (+0,2 százalék), a 2 milliós külföldi vendégéjszaka-szám viszont mérséklődött tavalyhoz képest. Ennek hátterében a közel-keleti konfliktus miatti geopolitikai bizonytalanság, az energiapiaci sokk és a főbb küldőpiacaink többségében tapasztalható, romló fogyasztói hangulat áll. Ezek a kihívások elsősorban Budapest forgalmát érintették kedvezőtlenül, ahol hagyományosan a legmagasabb a nemzetközi vendégéjszaka-forgalom aránya. A fővárosban mind a külföldi utazók számában mind vendégéjszakáikat tekintve ‒ az UEFA Bajnokok Ligája-döntő ellenére is ‒ összességében visszaesés (-1,4 százalék és -4,5 százalék) volt tapasztalható májusban.

A vidék húzóereje és a belföldi turizmus ellenben tovább erősödött: az ország teljes szálláshely-forgalmának 60,4 százalékát itt mérték. A fővároson kívüli desztinációkra 4,7 százalékkal többen voltak kíváncsiak, mint tavaly, és a 2,3 milliós vendégéjszaka-szám is 2,2%-kal emelkedett. A Budapesten kívül eltöltött vendégéjszakák 70,2 százaléka belföldi vendégeknek volt köszönhető, akik 5,1 százalékkal nagyobb számban pihentek vidéki tájainkon, mint tavaly.

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.