Ugrás a tartalomra

Fehér Dániel hatalmasat tekert

Létrehozva
Kerékpár: Tour de Mátra, 16 kilométeres hegyi sprintverseny.
Kép
Fehér Dániel. Fotó: magánarchívum
Fehér Dániel a dobogó második fokán. Fotó: magánarchívum

A népes mezőnyben volt Fehér Dániel, a Miskolci Road Cycling Club tagja, aki Somogyi László klubmenedzser értékelése szerint hatalmasat tekert és olyan eredményt szállított, amelyre büszkék lehetnek.

U19-es korcsoport: 2. Fehér Dániel 38:44. Abszolút kategória: 3. Fehér Dániel.
– A táv feléig a hat tagú élbolyban haladtam, akkor ketten elléptek, Mátraházáig így négyen haladtunk tovább együtt, majd Kékestető felé saját tempómra váltottam. Ez hozta meg nekem a végére az abszolút harmadik helyet – mondta az MRCC nagy tehetségként számon tartott bringása.

Ez is érdekelhet

gomolyfelhő
Északkeleten gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A magassági légörvény elhagyja térségünket. Bár eddig is nagyrészt száraz idő uralkodott, a hét első napján legfeljebb néhol lehet zápor északkeleten.
Nagyszerűen szerepelnek a diósgyőriek
BelföldMiskolcSport
Atlétika: U20-as és U23-as országos bajnokság, Szolnok.
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója
BelföldKultúra
Szolnoki Péter énekes, dalszerző súlyos betegség következtében, 57. évében hunyt el - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.
Földrengés rázta fel álmaikból az embereket Magyarországon
BelföldKörnyezet
Vasárnap hajnali 4 óra 1 perckor 2,1 magnitúdójú földrengés keletkezett Magyarországon.