Ugrás a tartalomra

Megérkezett a hidegfront: tarol a szél

Létrehozva
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki Magyarország területére hétfő éjfélig.
Kép
viharfelhő

Zivatarok, viharos szél

Északnyugat felől hidegfront érkezett és vonul át késő estig az ország fölött, ennek környezetében még többfelé valószínűek záporok, zivatarok, északnyugat felől ugyanakkor gyorsan szűnik a csapadék. Főleg délnyugaton, délen egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt. A front, illetve a konvektív gócok környezetében nagy területen viharos, néhol akár erősen viharos széllökésekre lehet számítani, emellett intenzív csapadék főleg délnyugaton, délen néhol jégeső is társulhat hozzájuk.

A késő esti órákra, ahogy a front kelet felé halad, úgy jelentősen csökken a záporok, zivatarok számossága, illetve intenzitása, de hajnalig keleten még helyenként lehet számítani előfordulásukra - írta a HungaroMet Nonprofit Zrt.

Borsodban citromsárga riasztás

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében elsőfokú, citromsárga riasztást adtak ki: zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Kép
riasztás

Címkék

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.