Júliusban megy a Bohemian Betyars a Fuji Rock Fesztiválra, Japánba. – Ez a legnagyobb ázsiai fesztivál. Ezért dolgoztunk már mintegy tíz éve, hogy ott fellépjünk, és végül tényleg fellépünk – magyarázta lelkesen a miskolci születésű Palágyi Máté énekes-hegedűs. – Ez olyan, mint egy Sziget. Tapasztalatunk szerint sokat kell játszani, és akkor sok helyen ott vagyunk. Japánban is sokat játszottunk, már ötször voltunk ott, egyre nagyobb fesztiválokon, és végül eljutottunk a legnagyobbra, ahol majd hatalmas színpadon játszhatunk. Szóval ez nagyon nagy megtiszteltetés nekünk. Sok évnyi kitartó munka van mögötte. Van olyan fesztivál, ahová jelentkezni kell, és kiválasztanak, de ez nem olyan volt. Van japán menedzserünk is, és neki vannak kapcsolatai. Ő mindig kiajánl zenekarokat, és idén mi voltunk soron – nyilatkozta a zenész, majd beszélt a nyaraikról. Egy civil foglalkozású számára elképzelhetetlen, hogy az egészet munkával töltse, egy zenésznek viszont ez a legjobb visszajelzés. – Nálunk nyáron van a nagy hajtás, májustól szeptemberig. Szinte minden pénteken, szombaton koncert van, tehát utazunk, utána vasárnap, hétfőn egy kis pihenés, aztán kezdődik minden elölről. Így csak akkor lehet elmenni nyaralni privátban valahová, ha éppen összejön egy szabad hétvége. Egyébként inkább télen szoktunk nyaralni. Ősztől tavaszig új számokat írunk, új lemezt készítünk, klipeket forgatunk, próbálunk, tehát gyakorlatilag a nyárra készülünk – mondta.
Szívesen emlékszik vissza a telekre
Palágyi Máté olyan családban nőtt fel, ahol a síelés hagyománnyá vált, egyszerűen azért, mert eleinte így alakult, aztán már tudatosan figyeltek erre a szokásra, hogy életben tartsák. – Akkor tud összejönni a család egy hétre, hogy együtt kapcsolódjunk ki. Két testvérem van, egy nővérem és egy húgom. Apukám általános iskolai tanár volt, és ő maga szervezte a sítáborokat, innen indult a családi program, aztán mostanra is megmaradt ez a hagyomány – mondta, hozzátéve, ma már kötött élete van, nem határozhatja meg, mikor pihen, sőt, még csak nem is olyan kiszámítható a hetek menetrendje, mint gyerekkorában. – Nem tudom megválasztani, mikor megyek szabadságra. Minden évben akkor nyaralhatok, amikor szabad hétvégém lesz, tehát kimaradnak a koncertek. Mindenki, aki velem szeretne találkozni, ehhez igazodik. Én szeretem ezeket a téli, tavaszi vagy akár őszi kirándulásokat, nyáron amúgy is túl meleg van szerintem. De természetesen olyan helyre is eljutottam, ahol meleg van. Egy ázsiai turné után lementem zenésztársaimmal Vietnámba, ott meleg volt még novemberben is, és ott töltöttem tíz napot. A zenekarból többen voltak már Thaiföldön is februárban. Most májusban pedig Görögországban voltam a családdal, még a szezon előtt. Tehát ha tehetem, mindig elmegyek valahová, csak nem a nagy nyári melegben, hanem kicsit előtte vagy kicsit utána – nyilatkozta a zenész.