Ugrás a tartalomra

A péntek elhozhatja az enyhítő lehűlést

Létrehozva
Délutántól felhősödés és néhol záporok, zivatarok is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali középhőmérséklet azonban még mindig 35 Celsius fok is lehet, de a piros veszélyjelzés megszűnt.
Kép
Képünk illusztráció záporról

Időjárás

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában többórás napsütés várható, főként délután lehetnek felhősebb periódusok. Elszórtan számíthatunk záporra, zivatarra - nagyobb számosságban a Duna mentén és attól keletre, ezért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sárga, azaz elsőfokú riasztás van érvényben. Reggel északnyugaton néhol eső is lehet. Az északnyugatira, északira forduló szél megélénkül, többfelé megerősödik. A zivatarokat erős, viharos széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között várható, de délkeleten ennél néhány fokkal magasabb értékek is lesznek. Késő estére 19 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet - írja honlapján a HungaroMet

Levegőminőség

Miskolcon és környékén mindenhol jó a levegő minősége a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. 

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.