Ugrás a tartalomra

Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet

Létrehozva
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.
Kép
napindito_260604ml-2.JPG
Városház tér napsütésben. Fotó: Mocsári László

Időjárás

Reggel, délelőtt lehetnek felhősebb tájak is, de emellett is többórás napsütés várható szinte országszerte. Estétől északnyugat felől ismét megnövekedhet a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szél helyenként megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet - írja honlapján a HungaroMet

Levegőminőség

Miskolcon és környékén mindenhol jó a levegő minősége a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. 

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
II. JátszóTÉR fesztivál
Így telnek a nyári szünet utolsó napjai
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Közeledik a nyár és a nyári szünet vége. Vasárnap nagyrészt napos, csapadékmentes, meleg idő várható, a jövő hét elején kicsit már változékonyabbra fordul időjárásunk.