Ugrás a tartalomra

Belföld

Kétszáz autó vonulhat fel hétfőn a fővárosban, a sztrájkoló pedagógusokat támogatják
MiskolcOktatásBelföld
A Magyar Szakszervezeti Szövetség tájékoztatása szerint közel kétszáz gépjármű vonul fel a fővárosi Hősök teréről induló demonstráción.
Narancs riasztást adtak ki az erős szél miatt
MiskolcBelföld
Több megyére és a fővárosra másodfokú riasztást adott ki az erős szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap.  
Vesztegetés gyanúja miatt vizsgálódik a rendőrség egy debreceni kórházban
BűnügyBelföld
Egy debreceni orvost és betegét hallgatta ki a rendőrség vesztegetés gyanújával - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóügyelete szombaton az MTI-vel.
Azt kéri vásárlóitól egy pécsi üzlet, hogy ne vásároljanak a hatósági áras termékekből
MiskolcGazdaságBelföld
Kérésüket azzal indokolják, hogy az árstop hatalmas terhet ró az üzletet üzemeltető vállalkozásra.
Az EMMI szerint törvénytelen a hétfőre tervezett pedagógussztrájk
OktatásBelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A minisztérium szerint sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn.
Érték Vagy! Díjjal ismerték el a Baráthegyi Majorság munkáját
MiskolcBelföld
A Szimbiózis Alapítvány vehette át elsőként az Érték Vagy! Díjat, az Év Fejlesztő Foglalkoztatója kategóriában, melyet Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár adott át Budapesten.
Akiknek a vírus és az elvonás mit sem ártott
GazdaságBelföld
Sőt! A város történelmének legnagyobb költségvetését fogadták el: 50 milliárddal futja többre, mint 2019-ben – Székesfehérvárott.
„Átbeszéltük ötször, hogy hova és kire tetszik húzni az x-et!”
MiskolcBelföld
A Számolj te is a demokráciáért! elnevezésű kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a szavazás lebonyolításában kulcsszerepet vállaló számlálók hogyan segíthetnek megelőzni a visszaéléseket. A korrupciós lehetőségeket bemutató kisvideókhoz neves művészek adták az arcukat.
Koronavírus: december óta csökken a halálozások száma
EgészségBelföld
Grafikon készült az utóbbi két hónap során koronavírusban elhunytak számának alakulásáról.
Autós üldözés volt Debrecenben - beindult a mémgyár
Belföld
Bár Honda Civic-kel lett volna stílszerű, Fiat Seicentóval menekültek a cívisvárosban a rendőrök elől. Ez dagályt hozott a mémtengeren.
Aláírásgyűjtés indul kormányzati kompenzációért Szombathelyen
MiskolcBelföld
A várost vezető ellenzéki koalíció aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy a vasi megyeszékhely is kapjon kompenzációt - több kormánypárti irányítású városhoz hasonlóan - a központi költségvetésből a koronavírus-járvány és a kormányzati elvonások következtében 3,5 milliárd forintot elérő bevételkieséseik miatt - közölte a város polgármestere a helyi közgyűlés csütörtöki ülésén.
Élelmiszerárstop: nem figyelmeztet, túlárazás esetén rögtön bírságol a hatóság
GazdaságBelföld
A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem - figyelmeztetett csütörtöki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A Telenor márciustól Yettel néven folytatja működését
GazdaságBelföld
Márciustól nevet változtat a Telenor Magyarország Zrt.: a cseh PPF befektetői csoport tulajdonában álló mobiltársaság új neve Yettel Magyarország Zrt. lesz.
Itt a névsor, az ellenzék bemutatta az árnyékkormányt
MiskolcBelföld
Hadházy Ákos felel a korrupcióellenesség és elszámoltatásért, a családügyet a jobbikos Z. Kárpát Dániel kapta.
Koronavírus: Még mindig közel 20 000 új napi fertőzött
EgészségBelföld
19 213 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 490 489-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 64, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 151-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. A beoltottak száma 6 347 426, közülük 6 085 866-an már a második, 3 573 570-en pedig a megerősítő, harmadik oltást is megkapták.
Érkeznek az SZJA-igazolások
Belföld
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és az adó-visszatérítés összege – adta hírül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Átjelentkezések, mozgóurnák, külföldről szavazás – csütörtöktől már kérelmezhetők
Belföld
Csütörtöktől tudjuk az idei országgyűlési választáshoz és a vele egy napon tartott országos népszavazáshoz kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket benyújtani a választási irodáknál – derül ki az MTI közleményéből.
Tovább csökkentette szén-dioxid kibocsátását a Budapest Airport
KörnyezetBelföld
A Liszt Ferenc Repülőteret üzemeltető cég 2035-re szeretné elérni a nettó zéró kibocsátást.
Több mint kilencezer új fertőzöttet találtak keddre
EgészségBelföld
Kórházban 3115 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 177-en vannak lélegeztetőgépen.
Elhunyt Csollány Szilveszter
SportBelföld
Ötvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász.