Ugrás a tartalomra

Késsel akart „Joker” arcot szabni iskolatársának

Létrehozva
A Miskolci Törvényszék a mai napon, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú férfinak az ügyében, aki kétszer is megvágta iskolatársa arcát, akivel régóta rossz viszonyban álltak.

A vádlott és a sértett egy iskolába jártak Kazincbarcikán. Kapcsolatuk annyira elmérgesedett 2017 végére, hogy nem volt ritka a verekedés sem közöttük. 2017. november 21-én, körülbelül 8 óra után a vádlott és a sértett egy folyosón tartózkodott az iskolában, amikor a sértett úgy döntött, megkérdezi a férfit miért viselkedik így a barátnőjével. Mielőtt azonban a sértett bármit is kérdezhetett volna, a vádlott kést rántott, iskolatársa mögé lépett és hátulról megvágta annak alsó ajkát.

A sértett próbált ugyan védekezni, a vádlottat a falhoz szorította, de az ismét késsel támadt rá: arca bal felét felhasította, mintegy 3 cm hosszan. A vádlott ezt követően elszaladt a helyszínről és az iskolából is elmenekült. A sértetthez azonnal mentőt hívtak és ellátták sérüléseit, melyek sem esztétikailag, sem fizikailag nem okoztak maradandó károsodást.

Az, hogy a sértett nem szenvedett komolyabb sérüléseket, kizárólag a véletlennek köszönhető. A vádlott a támadást követően egy közösségi oldalon „dicsekedett” el ismerősének a történtekről: „örök mosolyt adtam neki, tudod, mint a Joker”.

A vádlott beismerte a cselekmény elkövetését, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság súlyos testi sértés kísérlete miatt ítélte el, melyért végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett 2 év szabadságvesztésre ítélte. A férfi megbánta tettét, bocsánatot kért a sértettől, melyet a törvényszék a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelt.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.
baleset illusztráció
Árokba borult egy autó a 37-es főúton
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A baleset miatt Szerencs és Hernádkak között dolgoznak a tűzoltók.
Erőszakosan molesztálta a fiatal lányt
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki az általa az utcán követett fiatal lányt szexuális szándékkal intim testrészein megfogta, szexuális cselekmény végzésével fenyegette.
Valamennyien levizsgáztak
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: szakmai napot tartottak Vecsésen, ahol (vár)megyénk „csőszei” is teszteltek.