Ugrás a tartalomra

Működésben a Zebra terv – eltiltás azonnal

Létrehozva
Csaknem gyalogost gázolt el az a gépjármű, amelynek vezetője nem állt meg egy szikszói gyalogos-átkelőhely előtt. Az Encsi Rendőrkapitányság első fokú határozatában még aznap eltiltotta a sofőrt a járművezetéstől.
Kép
Forrás: police.hu

Egy személygépkocsi vezetője május 14-én 10 óra 26 perckor Szikszón, a Kassai és a Balassi út kereszteződésében nem biztosított elsőbbséget egy, az áthaladást már megkezdő gyalogos számára. A hatóság – a még aznap meghozott – első fokú határozatában a sofőrt két hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében. Továbbá a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2019. május 14-e és 17-e között a Zebra terv elnevezésű – baleset-megelőzési – országos kampány keretén belül valamennyi városban a gyalogos-átkelőhelyek környékén kiemelt rendőri jelenlétre számíthatnak az arra közlekedők.

Kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy figyeljenek egymásra!

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.