Ugrás a tartalomra

Hollywoodi filmbe illő jelenet Mezőcsáton

Létrehozva
„Be lesz locsolva a házatok benzinnel, meghaltok, le lesz vágva a fejetek a legkisebbtől a legnagyobbig” – fenyegetett meg egy családot egy mezőcsáti férfi. Különös kegyetlenséggel, több ember ellen elkövetett emberölés, magánlaksértés és rongálás miatt emelt vádat ellene a Megyei Főügyészség.

A vádlott Mezőcsáton élt, és évek óta szerelmes volt egy férjezett nőbe, akivel szexuális kapcsolatot is létesített. A viszonyuk 8 éven át tartott, majd 2017 áprilisának végén „megszöktette” családjától az asszonyt, és Emődre költöztek, a nő 3 éves fiúval együtt.

A kapcsolatuk azonban megromlott és 2017 júniusában az asszony a lányát hívta telefonon, hogy haza akar menni. A délutáni órákban a nő lánya és két rokona megjelentek abban a kocsmában, ahol a vádlott és az asszony italozott, azért, hogy a nőt visszavigyék Mezőcsátra. A vádlott ezt nehezményezte, valamint azt is, hogy a nő elvitte a bodzaszedésért kapott 25 ezer forintját, ezért távozásukkor azt kiabálta; „meg fogtok halni, rátok fogom gyújtani a házat!” A vádlott telefonon felhívta az asszony férjét, és azzal fenyegette meg az egész családot, hogy belocsolja a házukat benzinnel, és levágja a fejüket, amikor alszanak.

Mivel a vádlott jól ismerte a mezőcsáti ingatlant, így a család komolyan vette a fenyegetést, és a ház teraszára tetőleceket és 6 vödör vizet készítettek be. A házban éjszakázott a házaspár, felnőtt gyermekeik, kiskorú gyermekeik és az unokák, összesen 17 fő.

Mindannyian a konyhában beszélgettek, italoztak, és kíváncsian várták, a vádlott beváltja-e a fenyegetőzéseit. A férfi az éjszaka során meg is érkezett. Az autóban még elfogyasztott 1 liter pálinkát, magához vett egy általa készített pet-palackot, amibe motorbenzint töltött és textildarabot tömött kanóc céljából. Éjfél körül a palackkal és egy 49 cm pengehosszúságú macsétával bement a ház udvarára, a házaspár hálószobáján lévő szúnyoghálót kivágta, az ablaküveget betörte, és égő kanóccal a benzines palackot bedobta a szobába.

Az asszony észrevette a vádlottat és kiabálni kezdett, a családtagok eloltották a tüzet, és a házaspár egyik fia kiment az udvarra, ahol a vádlott macsétával rátámadt. Megvágta a bal alkarját, valamint a hasán és a hóna alatt. A férfi védekezésül egy tetőlecet vett magához, és azzal ütötte a vádlottat, közben segítségért kiabált a testvérének. A vádlott a másik férfire is rátámadt a macsétával, ekkor a kiérkező testvér is egy tetőlecet vett fel és azzal ütötte a vádlottat.

A vádlott vérző sérülései és ittassága okán a közeli útkereszteződésben az autója közelében összeesett, a kiérkező rendőrök itt találtak rá.

A bántalmazás során az asszony fiai 8 napon belül gyógyuló, míg a vádlott orrcsonttöréssel, arckoponya-csonttöréssel járó 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el. A lakásban 194 254 forint rongálási kár keletkezett.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.
baleset illusztráció
Árokba borult egy autó a 37-es főúton
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A baleset miatt Szerencs és Hernádkak között dolgoznak a tűzoltók.
Erőszakosan molesztálta a fiatal lányt
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki az általa az utcán követett fiatal lányt szexuális szándékkal intim testrészein megfogta, szexuális cselekmény végzésével fenyegette.
Valamennyien levizsgáztak
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: szakmai napot tartottak Vecsésen, ahol (vár)megyénk „csőszei” is teszteltek.