Ugrás a tartalomra

Meglopták a tolvajt bűntársai

Létrehozva
Egy mezőzombori sértettől pénzkazettát vittek el, amit végül a tolvaj segítői elloptak.
Kép
bilincsben elítélve börtön.jpg
Képünk csak illusztráció

Lopás miatt folytat büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság három mezőzombori férfival szemben. Az egyik 19 éves gyanúsított május elsején ellopott egy pénzkazettát, amiben csaknem egymillió forint volt.

Az Erdőbényén megbújt tolvajt pár nap múlva értesítették ismerősei, hogy keresik őt a rendőrök, ezért segítenek a zsákmányolt pénz elrejtésében. A 27 és 37 éves mezőzombori férfiak a 19 éves társukkal együtt eldugták a borítékokba tett forintokat a helyi temetőben. A támogató segítségért az idősebb férfiak 20-20 ezer forintot kaptak. Ezzel azonban nem elégedtek meg, mert a temetőből elvitték a pénzt, így voltaképpen meglopták a tolvajt.

Az ügyben érintett férfiakat kedden és csütörtökön hallgatták ki gyanúsítottként a Szerencsi Rendőrkapitányság nyomozói. Velük szemben a hatóság még bűnpártolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárás folytat.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.