Ugrás a tartalomra

Korlátok nélkül

Létrehozva
Hiányzott a vezetésre jogosító kategóriája és a járműszerelvény megengedett legnagyobb össztömegét is semmibe vette az a román sofőr, aki az M3-as autópályán közlekedett.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai június 4-én 7 óra 45 perckor, az M3-as autópályán, a Hejőkeresztúri pihenő előtt egy román személyautó vezetőjével szemben intézkedtek. A gépkocsi egy utánfutót vontatott, amelynek a rakománya egy kombájn vágóasztala volt. A román sofőr érvényes B+E vezetésre jogosító kategóriával nem rendelkezett, valamint megengedett legnagyobb össztömeget több mint 500 kilogrammal meghaladta az általa vezetett szerelvény súlya.

A tettenért sofőrt a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

Ez is érdekelhet

rablás rablótámadás fegyveres.jpg
Fegyvert és tiltott e-cigarettát foglaltak le a rendőrök
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Rendőrök és vámosok tartottak közös akciót Kazincbarcikán, ahol illegális fegyvert és e-cigarettát találtak.
Éjszakai zajjal járó munkavégzésre figyelmeztet a megyében a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
Két megyei vasútvonal több állomásán éjszakai munkavégzések sora várható szeptemberben, mutatjuk pontosan hol.
véradás
Három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Cserépfaluban, Göncön, Mezőkövesden, Sajószentpéteren, Szirmabesenyőn és Tiszakarádon nyílik lehetőség véradásra szeptember 7. és 11. között.
Újraindult a személyszállítás Tiszaújváros és a Tiszai pályaudvar közötti vasútvonalon
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vasúti fejlesztések célja, hogy lehessen a tömegközlekedésre támaszkodni - mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden a tiszaújvárosi vasútállomáson, ahol három év után, kedd hajnalban indult újra a személyszállítás.