Ugrás a tartalomra

Ajándékként tekintenek a megújult könyvtárra

Létrehozva
Többféle támogatás és sok-sok ember munkájának eredményeképpen megújult a kisgyőri könyvtár.
Kép

Új polcok, barátságos-pakolós gyermekkuckó, kisközösségeknek elegendő tér, egy hatalmas televízió – ez fogadja a belépőt a megújult kisgyőri könyvtárban. És néhány érték a múltból, aminek létét fontosnak tartják felmutatni: népművészeti munkák, régészeti leletek, klasszikus szerzők művészi igényű portréi… Mindez azt is jelzi: itt a megújulás egy folyamat része, amelyben a kisgyőriek mindig előre néznek, de nem engedik meglazulni gyökereiket.

A könyvtár június 5-i, szerdai avatóján Kékedi László polgármester azt mondta: egy kistelepülésnek fenntartani egy akkora faluházat, mint a kisgyőri, igazi kihívás – de ők szeretik a kihívásokat. Nem úgy gondolnak erre, mint a sportban szokás, nem számolnak győzelemmel, az eredmény a fontos.

– Az évek alatt nagyon sok tartalmi és anyagi segítséget kaptunk a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtártól. Ennek az évnek pedig különösen szép volt az ajándéka, amikor csak benéztünk, láthattuk, hogy a könyvtárunkért szorgoskodnak az emberek – mondta.

Kép

Az önkormányzat a festést-mázolást végezte el a könyvtári helyiségekben, a berendezés megújítását a Nemzeti Kulturális Alaptól elnyert 3 millió forint tette lehetővé, az egyéb fejlesztéseket, például a különböző foglalkozásokhoz használni kívánt televíziót pedig a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer biztosította.

Kép

– Jó egy ilyen gyönyörű faluban élni, de hogy tartalmas is legyen, ahhoz kell a kultúra. A könyvtárban megtalálunk minden értéket a múltunkból, és hogy a mai fiataloknak legyen jövőjük, meg kell tanulniuk jól olvasni, jól érteni, jól tanulni – emelte ki avatóbeszédében dr. Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

A könyvtár megújításával egy újabb közösségi térrel is gazdagodott a település, ahol közismerten erősek a közösségek. Az avató alkalmából ízelítőt is adtak tudásukból Grúz Atilla alpolgármester, egyben a faluház és a könyvtár vezetője által összeállított műsorban. Kiderült, nemcsak benépesítik, de lassan már ki is növik a színpadot – így igazán van kinek és miért elvégezni az intézmény energetikai felújítását, ami a jövő év nagy feladata lesz.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.
baleset illusztráció
Árokba borult egy autó a 37-es főúton
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A baleset miatt Szerencs és Hernádkak között dolgoznak a tűzoltók.
Erőszakosan molesztálta a fiatal lányt
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki az általa az utcán követett fiatal lányt szexuális szándékkal intim testrészein megfogta, szexuális cselekmény végzésével fenyegette.
Valamennyien levizsgáztak
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: szakmai napot tartottak Vecsésen, ahol (vár)megyénk „csőszei” is teszteltek.